Kultúra

Tavaszodik a Petőfi Kultúrtérben is

petőfi kultúrtér (petőfi kultúrtér, )
petőfi kultúrtér (petőfi kultúrtér, )

Íme a márciusi program!

Tavaszköszöntő táncest /w. ELF és DR.SAX

A meterológiai tavasz első napján ingyenes móka minden táncoslábúnak vagy pulttámasztónak. Zenék a múltból, mából és a jövőből.

Időpont: Március 1. 21:00

Odett

17 évesen a Megasztárban tűnt fel, majd egy évvel később kiadta első albumát az Odett és a Go Girlz néven.

Odett indult a 2013as DAL című versenyen is. Első albuma a Hanyatt, homlok, egyenest elnyerte az “Év hazai klasszikus pop/rock album” díjat a Fonogrammon.

Időpont: Március 7. 21:00

Bin-Jip

A szokatlan hangzású név (ejtsd: bin dzsip) mögött három fiatal zenész rejtőzik (Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint, Andrew J).

Enter című bemutatkozó lemezük 2010 őszén jelent meg Magyarországon saját alapítású, LAB6 nevű kiadójuknál, Japánban pedig a Whereabouts Records gondozásában. Az Enter a 2011-es Fonogram díjátadón az év alternatív albumának járó díjat nyerte.

A zenekar nevét az azonos című koreai film után kapta, a kötődési pont – túl azon, hogy ez a tagok egyik kedvelt filmje – az, hogy a különös hangulatú alkotás lakásokban, szobákban játszódik, a zenekar eddigi léte pedig szintén szorosan kötődik egy szobához, Andrew nappalijához, ahol a dalok készültek, és a zenészekből zenekar lett. Jelenleg második lemezükön dolgoznak.

Időpont: Március 8. 21:00

Hősök

A 2003-as Nyelvtan, a 2008-as Klasszik és a 2011-es Négy Évszak lemezekből mind ezer fölötti példányszámok keltek el. 2009-ben már közel 60 fellépést adtak. Az MTV Brand: Nu programjában is részt vesznek, rákerültek továbbá a Volt Fesztivál válogatáslemezére és elkezdték az élő formáció előkészületeit. Tehetséges veszprémi zenészekkel közös projekt ez, mely az eddigi dj-s felállást hangszereli át és viszi színpadra. Szintén 2009-ben készült el egy nagyobb cég és országos gigarendezvény felkérésére a „Help az életért” és a „Három betű – OSG” című felvételek és klipek online games, melyeket szintén a veszprémi formáció jegyez. 2010-ben részt vett a csapat három kiváló zenekarral a Mixtúra nevű turnén, és végigfesztiválozták a nyarat.

2011-ben a tízéves jubileum nagy fordulópont. Közel 100 fellépés, öt új videóklip, MR2-es listavezetés (Ikon). A Négy Évszak rengeteg pozitív kritikát kap, sok új kapu és lehetőség nyílik folyamatosan a Hősök számára.

Időpont: Március 14. 22:00

Intim Torna Illegál

A hazai zenekarok legőrültebb rockját játszó Intim Torna Illegál olyan, mint osztriga a svédasztalon – igazgyöngy a javából. Pezsgő dallamok, karcos ének, és felfoghatóan mély üzenetek labdáznak a színpadon, amit a közönség fáradhatatlan tombolással dob vissza. A zenekari oszlopok (Dorogi Péter, Gálos Ádám, Kiss Sándor és Nádasdi János) egyik pillanatban támasztékot nyújtanak minden egyes bulira éhezőnek, a másikban pedig papírsárkányként repítenek messzire. A vulkanikus brigád bár hajlamos az újításokra, az életenergiát mindenhova magukkal cipelik és adnak egy pohárral bárkinek, aki szomjas a bólogatós beteljesülésre.

Időpont: Március 21. 22:00

Grand Mexican Warlock

A furcsa nevű zenekart az ex-Idoru dobos, Szabó Laci hívta életre 2008 nyarán, olyan társakkal kiegészülve, mint Mohácsi Matyi basszusgitáros (Shell Beach, ex-Idoru), Reich Tamás gitáros (Subscribe), valamint Somló Dani dobos (Esclin Syndo). Majd egy év telt el, mire megtalálták a megfelelő énekest, Bodóczy Zoltán (Undos) személyében, aki a My Small Community-bol lehet ismerős, illetve csatlakozott Hegyi Áron billentyűs (Jazzékiel).

A 2012-es évet egy 12 állomásos országos turnéval kezdték, majd a nyári idoszakban a legtöbb hazai fesztiválra is meghívást kaptak. 2012 novemberében hat állomásos európai turnén vettek részt az ausztrál Alithia zenekar kíséretében, majd 2013 tavaszán újabb, 3 hetes európai turné következett a szintén ausztrál Greenthief zenekarral.

A Grand Mexican Warlock második nagylemeze 2014 februárjában jelenik meg Hell Sweet Hell címmel.

Időpont: Március 22. 21:00

Kezd: Sunrise Circus

Takáts Eszter Beat Band& Follie

A Takáts Eszter Beat Band 2013 januárjában alakult, hogy Eszter “Hét, remény, szeretet” című lemezét színpadra hangszerelhessék, hegeszthessék Kirschner Péter vezetésével. Mivel Eszternek 2009 óta nincs hangos fesztiválzenekara, és efféle hangzással még nem dolgozott, így minden tekintetben újdonságnak, és üdítőnek hat az új felállás.

Időpont: Március 28. 21:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik