Kultúra

Korok, kultúrák nyomában

Frankó Máté
Frankó Máté

2014. 02. 17. 14:03

Régészeti előadássorozatot indít a Tornyai János múzeum

Korok, kultúrák, lelőhelyek címmel havonta jelentkező régészettudományi előadássorozatot indít a Tornyai János múzeum. Első alkalommal, február 19-én a nagyszéksósi fejedelmi leletről tart beszámolót Kürti Béla régész-muzeológus.

A máig legnagyobb és legjelentősebb hun aranylelet 1926-ban került elő a mai Röszke területére eső Nagyszéksóson, Bálint Mátyás szőlőjében és körtefája körül. A nagyszéksósi pusztában a parasztgyerekek Bálint gazda szőlejében a földről szedegették össze az értékesebbnél értékesebb aranytárgyakat, amelyekről a szél egyszerűen lefújta a homokot. A gyerekek az iskolában almáért és sült tökért csereberélték el egymás között az “encsömbencsömöket”, amelyekről azt sem tudták, hogy micsodák – mondta el a szerdán bemutatásra kerülő, ékszerekből, tálakból, fegyverekből álló fejedelmi kincsek feltárásának történetét Elek András, a vásárhelyi közművelődési központ sajtóreferense.

Az előadás délután öt órakor kezdődik majd. A sorozat további szemináriumaira minden hónap első szerdáján kerül majd sor.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Tragikus hirtelenséggel

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.