Kultúra

Kiállítászáró koncertek Győrben

Kiállítászáró koncertekkel várja közönségét a győri Rómer Flóris Városi Művészeti és Történeti Múzeum.

“Nem a látogatószám növelése a cél, hanem az, hogy a múzeum barátainak kínáljunk egy kellemes, önfeledt, nívós programmal kitöltött estét” – mondta Grászli Bernadett.

Hozzátette: a programra jegyet váltók egyszerre lesznek részesei egy 60-80 perces tárlatvezetésnek, egy körülbelül ugyanilyen hosszú koncertnek, majd egy pohár borra is vendégül látják a látogatókat.

A koncerttel egybekötött programokat egy héttel a nagyobb kiállításaik zárása előtt rendezik; az első alkalomra március 22-én, A titkos gyűjtemény című kiállítás utolsó hetében kerül sor. A koncerten Völner Eszter fog énekelni és Stummer Márton gitározni.

A március végéig nyitva tartó A titkos gyűjtemény című tárlat Kövesi István egykori újlipótvárosi kóser mészáros harminc éven át lappangó kollekcióját tárja a közönség elé.

“Ez az első pillanat, amikor a tulajdonosok lakásán kívül együtt vannak a képek. A csaknem 130 alkotás most először mutatkozik be együtt múzeumi környezetben; az elmúlt évtizedekben összesen a gyűjtemény hét-nyolc darabja volt megtekinthető kiállításon” – mondta el az alkotások Győrbe érkezésekor az MTI-nek az igazgató.

A gyűjtemény darabjai között klasszikus Rippl-Rónai-, Vaszary-, Mednyánszky- és Csók-munkák, valmint korai Bortnyik- és Perlmutter-alkotások tekinthetők meg.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.