Kultúra

Woody Allen tagadja a nemi erőszakot

Hamisnak és szégyenletesnek nevezte Woody Allen a nemi erőszak vádját, amelyet nevelt lánya, Dylan Farrow hozott fel ellene nyílt levelében - írta e-mailjében az AP amerikai hírügynökségnek a filmrendező szóvivője.

Woody Allen olvasta Dylan Farrow nyílt levelét, mely a The New York Times online kiadásában jelent meg szombaton – írta Leslee Dart szóvivő. A levélben nevelt lánya azzal vádolta meg Allent, hogy nemi erőszakot követett el rajta, mikor még csak hétéves volt. A rendező hamisnak és szégyenletesnek nevezte az állítást.

Elkan Abramowitz, Allen ügyvédje szintén reagált a vádakra: “Tragikus, hogy egy bosszúszomjas szerető által kitalált történet úgy bukkanhat fel húsz év után, hogy azt annak idején a hatóságok tökéletesen kivizsgálták, majd elutasították. A Dylant egykor ért kellemetlenségekért másvalaki okolható, nem Allen és nem is maga Dylan.”

Farrow azt állította, nevelőapja 1992-ben a család connecticuti házának “homályos, szekrényszerű padlására” vezette, és ott megerőszakolta. Nem részletezte, hogyan, ám leírta, nevelőnapja más alkalmakkor milyen zavaróan intim dolgokat művelt vele.
A filmrendező ellen 1992-ben vizsgálat indult gyermekmolesztálás gyanújával, vádemelés azonban nem történt.

Woody Allen12 éven át élt Mia Farrow-val, aki akkor vádolta meg a rendezőt Dylan molesztálásával, amikor 1992-ben kiderült, partnere viszonyt folytat a színésznő egy korábbi kapcsolata idején örökbe fogadott nevelt lányával, Soon-Yi Previnnel. A lányt, aki akkoriban 19 éves lehetett, nem Allen fogadta örökbe. A pár később, 1997-ben összeházasodott, két kislányt adoptáltak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.