Kultúra

Szombaton Fizika Napja

Látványos kísérletekkel és előadásokkal várják a kutatók az érdeklődőket.

Február 1-jén, szombaton 9-14 óráig rendezi meg az SZTE Szegeden a Fizika Napját a TTIK Fizikus Tanszékcsoport Dóm téri épületében.

A látványos kísérletek, interaktív bemutatók, lézerlaborok látogatási lehetősége mellett előadásokat is hallhat majd az érdeklődő közönség. Utóbbiak többek között a nagy földi áramlási rendszerek és az optikai módszerekkel zajló agykutatás rejtelmeibe vezetik be a hallgatóságot, de szó lesz a szervezetünket érő elektromágneses sugárzások hatásairól és a Szegeden épülő szuperlézerről is.

Az esemény szervezői kiemelt figyelemmel várják a fizika iránt érdeklődő középiskolás diákokat és szüleiket. Ők az előadások és bemutatók mellett külön standnál kaphatnak továbbtanulással és elhelyezkedési lehetőségekkel kapcsolatos információkat.

Részletes program

  • 10.00-10.30: Bozóki Zoltán (tudományos tanácsadó, MTA-SZTE Fotoakusztikus Kutatócsoport):
    És mégis forog a Föld! (Légköri és tengeráramlatok fizikája)
  • 10.45-11.15: Bari Ferenc (tanszékvezető egyetemi tanár, SZTE Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet):
    „Nézzünk magunkba!” (Optikai módszerek az agykutatásban)
  • 11.30-12.00: Nagy László (egyetemi docens, SZTE Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet):
    Láthatatlan sugarak körülöttünk
  • 12.15-12.45: Osvay Károly (kutatási technológiai igazgató, ELI-HU Nonprofit Kft.):
    A zseblámpától a Big Flash-ig: a szuperlézer Szegeden

A programokról részletesen a  www.physx.u-szeged.hu oldalon lehet olvasni

Ajánlott videó

Olvasói sztorik