Kultúra

A Pinceszínház februári programja

Láthatják többek közt Eörsi István: Sírkő és kakaó, Egy tisztességes éjszaka vagy akár Popper Péter: A karnevál vége című darabját.

PooperPéter: A karnevál vége, egy színpadi vallomás, sok mosollyal és szomorúsággal, de mindvégig abban a meggyőződésben, hogy aki nagyon figyel az állatokra, az emberekről is megtud valami fontosat.

Magyarország valaha volt egyik legnépszerűbb pszichológusa, gyermekpszichológusa, vallási gondolkodója, közéleti személyisége tavaly ment el közülünk. Élete utolsó harmadában nagy hatást gyakorolt rá a buddhizmus, és a buddhisták élőlényszeretete, melynek irodalmi lenyomata a nagy sikert aratott Részemről mondjunk mancsot. Ez a könyv, valamint a Ne menj a romok közé című Popper-klasszikus kerül színpadra. ” Életmese állatokról és emberekről” alcímmel. Kötelező darab Popper Péter rajongóknak, színházba járóknak, otthon elmélkedőknek és persze minden állatbarátnak!

Az Egy tisztességes éjszaka színpadi adaptáció Hunyady Sándor “A vöröslámpás ház” című novellájából készült, amelynek filmes feldolgozása Makk Károly rendezésében, Cserhalmi György és Psota Irén főszereplésével korábban nagy sikert aratott hazai és nemzetközi szinten egyaránt.

Hegedűs Géza, az egyik legelismertebb magyar irodalomtörténész szerint „… igazi, múlhatatlan értéke Hunyady életművének: a novella. Szinte ontotta a remekműveket, amelyekben igazi drámai erővel egyesül humor és tragikum”. Ez a megállapítás maximálisan igaz erre a művére is. Valóban, kiválóan ötvöződik ebben a novellájában is a humor és az olykor keserű társadalomrajz is, az emberi értékek vagy éppen azok hiánya mentén. Olyan értékek ezek, amelyek függetlenek történelmi koroktól, és melyek a XXI. század második évtizedében is gondolkodóba ejthetik a nézőket. Humor és gondolat egyszerre jelenik meg tehát a színpadon.

 

 

Az Egy tisztességes éjszakát elsősorban szegedi, vagy Szegeden tanuló fiatal színi növendékek és színjátszók adják elő, amely biztosítja a történet és az abból adódó komikus szituációk lendületességét, lüktetését, fiatalosságát.

Jegyértékesítés: Hétfőtől péntekig 09-14 óráig és az előadások kezdete előtt 1 órával. A nézőszám korlátozott, ezért az előzetes bejelentkezés ajánlott.
Jegyrendelés: a titkarsag.pincesz@invitel.hu e-mail címen

Cím: 6720 Szeged, Dugonics tér 2. /az udvarban/, tel.: 62/540-554

Ajánlott videó

Olvasói sztorik