Kultúra

Kolostorok kincseiből nyílik kiállítás Szegeden

Nyolc-kilencszáz éves régészeti leleteket mutat be a Fekete ház új időszaki kiállítása: a Kolostorok kincsei című interaktív tárlaton közel 150 tárggyal találkozhatnak az érdeklődők, melyek a Bugacpusztán állt Pétermonostor korába repítik vissza a látogatót.

Bűn- és erénytálakat, titkos pecsétet, griffmadárral díszített övcsatot és többszáz éves gyerekrajzokkal telikarcolt burkolólapot is bemutat a Kolostorok kincsei című kiállítás Szegeden. A látogatók emellett egy kolostor kerengőjében sétálhatnak, virtuálisan pedig egy monostorba is beléphetnek. A 12-13. századi dél-alföldi régészeti leleteket felvonultató tárlatot január 22-én, szerdán 17 órakor nyitják meg a Fekete házban.

A vallási élet leletei között találkozunk kézmosóként használt bűn- és erénytálakkal, aranyozással és zománcberakásokkal díszített értékes körmeneti keresztekkel és rózsaablak-rekonstrukcióval is. A látogatók egy középkori kolostor kerengőjében sétálhatnak, valamint burkolólapokat és padlótéglákat is megtekinthetnek, melyekbe malomjátékot és különböző gyerekrajzokat karcoltak évszázadokkal ezelőtt.

A mindennapi használati tárgyak között megtaláljuk egy bizonyos Setonis mester titkos pecsétjét, egy rovásírással ellátott feliratos gyűrűt, egy díszes griffmadaras övcsatot, továbbá különböző Árpád-kori fegyvereket, edényeket, lószerszámokat és munkaeszközöket. A tárlaton egy téglakripta-rekonstrukciót is láthatnak az érdeklődők, melyben egy csontvázat helyeznek el a múzeum szakemberei. A kiállítást interaktív elemek színesítik: egy digitális installációs technikával bárki „kezébe vehet” egy középkori monostort, majd be is járhatja azt. Emellett régészeti homokozó és malomjáték várja a legkisebbeket a Fekete házban.

A kiállítás kincsei a kecskeméti Katona József Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményének részei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik