Kultúra

A magyar kultúra napja – Koncertek, kiállítások, könyvbemutató

kolcsey-siremleke(1)(960x640).jpg (kölcsey ferenc, síremlék, magyar kultúra napja, )
kolcsey-siremleke(1)(960x640).jpg (kölcsey ferenc, síremlék, magyar kultúra napja, )

Itt vannak a Fejér megyei programok!

A magyar kultúra napját hivatalosan 1989. óta ünnepeljük január 22-én. A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

Székesfehérváron az Öreghegyi Közösségi Házban kedden Hűvösvölgyi Ildikó Reményik Sándor verseiből ad elő, majd Lukácsy József nyitja meg Páll Lajos festőművész emlékkiállítását.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház idén Nagyváraddal közösen ünnepeli a magyar kultúra napját. Január 22-én Nagyvárad, a kétlelkű város, avagy Ady Endre elveszett illúziói címmel tartanak beszélgetést a színház Cyrano Kávézójában. A meghívottak között van Tóth István, a nagyváradi Ady-múzeum igazgatója, Derzsi Ákos, a nagyváradi Europrint kiadó és nyomdavállalat igazgatója és Sorbán Attila író, költő, a Nagyváradi Szigligeti Színház művészeti projektek, szervezés és marketing igazgatója, a Szamizdat kortárs művészeti folyóirat főszerkesztője.

Dunaújvárosban szerdán a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házban a Quintia együttes ad koncertet. A program keretében adják át a város kulturális elismerését, a Pro Cultura Intercisae díjat.

Bicskén a Petőfi Művelődési Központban a magyar kultúra napján Hantosné Lovászi Erika művésztanár kiállítását nyitják meg, míg Móron az Erzsébet téri Művelődési Házban Cseh Tamás emlékestet rendeznek a Vodku fiai közreműködésével.

Gárdonyban a Nemzedékek Házában január 22-én a Fészek Színház a Gabriella tizennégyszer című drámát adja elő. Január 26-án pedig Richard Wagner és magyar barátai címmel Felvégi Béla tart megemlékezést Sőrés Ildikó (zongora), valamint az Alborada Vegyeskar közreműködésével.

Csütörtökön a bodajki református templomban az Antológia, 1938-2013 című verseskötetet mutatja be Bakonyi István, Bobory Zoltán és Kovács Imre Attila.

Csákváron január 25-én a szanatórium kultúrtermében a Paulini Béla Színtársulat előadásában Illyés Gyula Tűvétevők című parasztkomédiáját lehet megtekinteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik