Kultúra

Gyertyagyújtás a doni katasztrófa hőseiért

Száztizenhárom vásárhelyi katona soha nem tért haza.

A 71 évvel ezelőtti doni katasztrófa elesett katonáira emlékeznek a vásárhelyi Történelmi Vitézi Rend
szervezésében január 11-én, szombaton, este hat órától az Andrássy utcai Szentháromság templomban, majd a Hősök terén.

A magyar történelem legtöbb áldozatot követelő háborús összecsapásában 113 hódmezővásárhelyi katona vesztette életét, vagy tűnt el örökre. Az emlékükre a résztvevők 113 gyertyát gyújtanak majd a belvárosi emlékműnél.

A templomi gyászmisét Németh László esperes, plébános és Dr. Alácsi Ervin százados, római katolikus tábori lelkész celebrálja. Imát és beszédet mond Demeter János tartalékos református tábori lelkész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik