Kultúra

Külföldre készül a Tankcsapda

A következő év első pár hónapját nem itthon tölti a debreceni rockbanda. Szombat este azonban még hazai színpadon szórakoztatnak.

A jövőre 25 éves Tankcsapda a hagyományos debreceni koncerttel zárja le szombaton a Rockmafia Debrecen lemezbemutató turnéját, amelyet 75 helyszínen 270 ezren láttak március óta – mondta el Bakó Csaba, a Tankcsapda sajtófőnöke.

Megjegyezte, hogy a zenekar az ország minden régióját bejárta és számos külföldi fellépésük is volt az idén a többi közöttt Brüsszelben és Amszterdamban is.

Az év sikerei

Emlékeztetett, hogy néhány hete egy rekordot is felállítottak, ismét kiadták ugyanis a Tankcsapda eddig megjelent összes nagylemezét, amivel hetekre bevették az első tizennégy helyet a MAHASZ eladási listáján. A korongok rövid időn belül aranylemezzé váltak, az Igazi hiénák című, az Argo 2 film betétdalát is tartalmazó válogatás pedig már platina lemez lett.

A szombati záróbulin a Neck Sprain és a Kowalsky meg a Vega mellett vendégként feltűnik a színpadon Csató Péter a Replika frontembere is, aki húsz évvel ezelőtt a Legjobb méreg című dalban közreműködött.

Októberben új nagylemez

A trió a koncert után sem pihen, ám a hazai rajongók hosszabb szünetre készülhetnek, 2014 első öt hónapjában ugyanis csak külföldön játszik a Tankcsapda.

Bakó Csaba hozzátette: a jövőre alakulásának 25. évfordulóját ünneplő zenekar októberben új nagylemezzel jelentkezik.

Ráhangolódásnak íme egy tavalyi őrjöngés:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik