oscar-dij(960x640)(1).jpg (oscar díj)
Kultúra

Meghalt Peter O’Toole

Az Oscar-díjas színészt 81 éves korában érte a halál.

81 éves korában meghalt Peter O’Toole, Oscar-díjas brit színész. O’Toole a 70-es években mr legyőzte a gyomorrákot, hosszú betegeskedés után hunyt e a londoni Wellington kórházban. Lánya azt nyilatkozta: köszöni azt a sok szeretetet, amit apja és a család kapott ezekben a nehéz időkben. O’Toole tavaly jelentette be, hogy egészségi állapota miatt felhagy a színészkedéssel.

Az ír születésű színész haláláról az ország államfője is megemlékezett. Michael Higgins azt mondta, O’Toole halálával “Írország és a világ elveszítette a film- és a színházművészet egyik legnagyobb alakját”.

Fotó: Northfoto

Ki volt Peter O’Toole?

Peter O’Toole 1932. augusztus 2-án született, nyolcszoros Oscar-díjra jelölt ír színész. Az 1962-ben készült Arábiai Lawrence című film főszerepe tette híressé, de több mint ötven éves pályafutása alatt rengeteg filmben játszott., a színpadon is sikeres volt. A sok jelölés után Oscar díjat végül 2003-ban kapott, az Amerikai Filmakadémia Életműdíjban részesítette.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.