Kultúra

Győri Balett: kérdések és válaszok premier után

Az elmúlt három évadban a győriek megszerették a Győri Nemzeti Színház „Premier előtti beszélgetések” sorozatát. A teátrum a Győri Balettal most közösen újít az eredeti elképzelésen.

Annak érdekében, hogy a közönségtalálkozókat még tartalmasabbá tehessék; az idei évadban premier darabok utáni beszélgetéseket terveznek.

Az előadásokhoz kötődő háttérbeszélgetések, az alkotók értelmező magyarázatai vagy a művészekkel való találkozás lehetősége olyan erős vonzerőt jelentett a nézők számára, hogy a program maximális befogadóképességének határához értek az ilyen jellegű rendezvények. A tavalyi évadban a 120 főre meghirdetett programon volt, hogy 200 vendég zsúfolódott.

A teátrum és a balett társulata szeretné, ha minél többen juthatnának el egy-egy ilyen estre, és kellemes környezetben élvezhetnék a tartalmas beszélgetéseket, így az idei évadtól ezeket a programokat a nagyszínpadon tartják a szervezők, közvetlenül az Örök Egyetemi bérlet előadásai után. Ez azt jelenti, hogy azok a nézők, akik ebben a bérlettípusban váltanak maguknak ülőhelyet vagy vásárolnak jegyet, saját nézőtéri székükön ülve vehetnek részt a közvetlenül az előadás után kezdődő beszélgetéseken. A bérletként vagy jegyként nem értékesített helyekre további jelentkezéseket fogad az intézmény.

Az idei évtől a Győri Balett is bekapcsolódik a sorozatba, így az első alkalom a Szentivánéji álom című produkciót követi majd november 13-án.

A beszélgetéshez előzetes regisztrációval a nem Örök Egyetemei bérletes nézők is csatlakozhatnak 19 órától. Regisztrálni a Győri Balett jegypénztáránál személyesen, telefonon (96/520-600/174) vagy e-mailen (penztar@gyoribalett.hu) lehet. A belépésre jogosító kártyák a jegypénztárnál vehetők át legkésőbb a közönségtalálkozó kezdetéig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik