Kultúra

Újbor és libalakoma – Márton-nap Fehérváron

liba(960x640)(1).jpg (liba, )
liba(960x640)(1).jpg (liba, )

Színes programsorozattal keltik életre Szent Márton legendáját és az e naphoz köthető tradicionális szokásokat.

Több helyszínen és időpontban zajlanak a Márton-napi rendezvények városunkban.  A zenés, táncos programokon túl a libalakomáké és az újboré lesz a főszerep.

Pénteken 16.30-kor kezdődik a Szent Márton-napi Újbor ünnepe és a “Szent Márton Bora –2013.” választás a Noé – Hegyi Szent István Borrend szervezésében az Öreghegyi Borházban. A program keretében lesz Szent Márton-napi megemlékezés, sor kerül az új borok mustrájára és Róth Péter alpolgármester átadja a “Szent Márton Bora 2013” vándorkupát és a díszoklevelet.

Szombaton 17 órától Márton-napi gyermekjátszót és táncházat szervez az Alba Regia Táncegyesület a Malom utcai Táncházban. Az alkalomhoz illő játékokat, népszokásokat elevenítenek fel, lesz kézművesség, magyarpalatkai tánctanítás, valamint mulatság elsősorban a felnőttek számára.

Szombaton 18 órától „Márton Napi Vigadalom” címmel szerveznek programot a Városi Piacon. Délelőtt lesz libasimogató, este Vincz József borkancellár számol be az újbor történetéről kóstolással egybekötve. Az Alba Regia Táncegyesület senior csoportja mezőföldi táncokat ad elő, zenél a Sipi Duó zenekar és a Két Zsivány mulatós együttes. Éjféltől tombolát sorsolnak.

Vasárnap lámpás felvonulás indul 16.30-kor a Hétvezér Általános Iskolától az Öreghegyi Közösségi Házba, ahol mindenkit szeretettel várnak egy kis teára, forralt borra, zsíroskenyérre és egy vidám táncházi mulatságra. A részvétel díjtalan.

Hétfőn 10 órától vidám délelőttöt szerveznek a Vasvári Pál Általános Iskolában. A környékbeli óvodások játékos formában ismerhetik meg a jeles naphoz kapcsolódó néphagyományokat, szokásokat.

Hétfőn 16 és 18 óra között a Felsővárosi Általános Iskola tart Márton-napi rendezvényt, melynek keretében Szent Márton legendáját egy színpadi művel elevenítik fel, emellett német nemzetiségi táncházat, játékos foglalkozásokat és záró akkordként lampionos felvonulást is szerveznek.

November 11-én 16.30 órakor  Dr. Lukács László néprajzkutató tart előadást Szent Márton tisztelete címmel a Szent István Király Múzeumban az Országzászló téri épületben. Az ingyen látogatható előadásra a Fehérvári Polgárok Egyesületének szervezésében kerül sor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik