Kultúra
Ferencz Éva (Ferencz Éva)

Elhunyt Ferencz Éva

Életének 62. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Ferencz Éva, Magyar Örökség-díjjal kitüntetett énekes, színész, előadóművész.

Ferencz Éva gyergyószárhegyi székely család gyermekeként Szolnokon látta meg a napvilágot 1951-ben – olvasható a II. kerületi önkormányzat honlapján. A művész pályája a Magyar Televízió Röpülj páva! énekversenyének díjazottjaként indult 1970-ben, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott. A Kaláka és a Honvéd Művészegyüttessel járta az országot, majd prózai, musical és operett műfajban aratott sikereket az ország színházaiban, 1993-tól Erdélyi Zsuzsanna Európa- és Kossuth-díjas néprajzkutatóval járta a Kárpát-medencét.

Világ békessége (1977), Világ váltságáért (1998), Idvezlégy Bódog Szent István királ’! (2000), Tündérvilág (2002) és A Testi-lelki kenyerünk (2003) címmel jelentette meg lemezeit. Ferencz Éva a Magyar Kultúra Lovagja, a Széchenyi Társaság díjazottja, valamint Tinódi-lant díjjal kitüntetett művész; a magyar zenei és prózai néphagyomány elkötelezett ápolója és közvetítője volt, aki vallotta, hogy “megörökölt múltbéli kincseink, szellemi értékeink továbbéltetése nyelvünk, nemzetünk megmaradásának záloga” – olvasható az önkormányzat honlapján.

Pesthidegkúti polgárként rendszeresen fellépett II. kerületi rendezvényeken és ünnepségeken. A Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat 2001-ben Klebelsberg Kuno-díjjal, a II. kerületi önkormányzat pedig 2005-ben II. Kerületért Emlékéremmel ismerte el munkásságát.

Ajánlott videó mutasd mind

Budapesten még minimum hat hónapig nem lesz turizmus, és ezt már nem sokan bírják ki

Az újabb határzárral tovább tart a budapesti turizmus mélyrepülése, és a fővárosi vállalkozók nemhogy nem kaptak mentőövet, de ki is vannak zárva az állami pályázatokból. A főváros turizmusáért, fesztiváljaiért és arculatáért felelős Faix Csaba szerint ez igazságtalan, és a kormányzati segítség azért is fontos lenne, mert ha a most csődbe jutó éttermek, bárok, szállodák zárva lesznek, akkor a tavasszal visszatérő turisták azt látják majd, hogy Budapesten már nincs semmi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.