Kultúra

Szellemi feltöltődést ígér a könyvszalon

2013-ban 13. alkalommal várja a betűbarátokat az ország egyik legnagyobb könyvszemléje.

Az egész hétvégét átívelő programsorozat ezúttal is a Győri Nemzeti Színházba költözik be, hogy a felállított standoknál állomásozó kiadók, az író-olvasó találkozók és a zenei csemegék kellemes kikapcsolódást nyújtsanak mindazoknak, akik szívesen forgatják a könyveket, vagy éppen szeretik a hangoskönyveket és az e-book-okat. „Idén a 100 éve született Weöres Sándor emlékére egy nulladik nappal is készültünk, így már csütörtökön, azaz október 24-én elindítjuk rendezvényünket” – árulta el portálunknak dr. Horváth Sándor Domonkos, a szervező Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója.

A műsorfüzet összeállításakor a legkisebbekre is gondoltak a szervezők. „Ha könyvszalon, akkor mesekuckó, ami ezúttal Weöres Sándor előtt tisztelegve Bóbita Kuckóvá avanzsált. Természetesen a változatlan helyszínen a teátrum alsó szintjén várjuk a gyerekeket, ahol többek között bábtársulatok, játszóház és könyvbemutató várja a piciket” – mondta Kokas Éva, a Gyermekek Háza igazgatója.

A könyvszalon változatlan sikerét bizonyítja, hogy a város őszi, kulturális kavalkádjának szerves része az esemény.

A hivatalos nyitány október 25-én pénteken, 11 órakor lesz a színház Nagyszínpadán, ahol ezúttal az Alkotói Díjat, Lackfi János költő veheti majd át.

Ha a részletes programfüzetre kíváncsi, kattintson IDE!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik