Kultúra

Vaskakas: mesélő társasjátékkal készülnek

A mindentlátó királylány című darabot október 6-án mutatja be a győri társulat.

Ki ne hallott volna már a jól ismert népmeséről, melyben a királylánynak soha, egy udvarló sem felel meg, 100. kérőjétől pedig a már megszokott kérését intézi, rejtőzzék el úgy, hogy ő ne találja meg. A számos végkifejlettel napvilágot látott történetet ezúttal a Vaskakas Bábszínház is műsorra tűzte, egy különleges formavilággal ötvözve, hiszen a bájos mese, társasjáték formájában elevenedik meg a színpadon. A népmesék változataiból a rendező, Kolozsi Angéla szerint, Gimesi Dóra egy Makrancos Katát írt. „Dóri darabját nagyon régóta szerettem volna elkészíteni, több féle formációban, még az is eszembe jutott, hogy kétszemélyes előadás formájában is bemutathatnánk, minimál keretek között, de aztán rá kellett döbbennem, hogy ez butaság, hiszen ez egy kétszintes kapcsolati társasjáték, ami egyaránt szól gyerekeknek és felnőtteknek” – hangsúlyozta portálunknak a rendező.

A Blattner Géza-díjas Kolozsi Angéla gyorsan megszerette a győri csapatot, hiszen mint mondja, csodálatos a társulat, ráadásul olyan színészekkel dolgozhat együtt, akikkel korábban külön-külön is szeretett volna. „Nem vagyok egy kapitány típus, inkább csapatjátékosként jellemezném magam. Ha pedig már adott egy jó csapat, és minden összeáll, akkor úgy érzem, hogy tudok elől menetelni, néha eltöprengek, felvázolom a verzióimat, és ilyenkor van, hogy a színészek egy külön verziót állítanak fel. Ami persze nem jelent problémát, hiszen nem „megmondó” emberként vagyok jelen” – tette hozzá Angéla.

A darabról:

“Az egyik eszetlen, a másik sótlan, a harmadik tétova, a hetedik hetvenkedik, a tizediknek málészája méláz, a huszadiknak esze tokja tök, az ötvenedik bugyuta kutyapofa, a nyolcvanadik együgyű ügyefogyott, a kilencvennyolcadik ostoba oskolakerülő: hát nincs egy értelmes férfiféle az egész földkerekségen?” – kérdezi Rézi, a mindent látó királylány, miután kilencvenkilencedik kérője is képtelen volt tisztességesen elbújni előle. Rézi apja, XIII. Teszetosza Henrik, végső kétségbeesésében úgy határoz: a következő férfiféléhez, aki rájuk nyitja a trónterem ajtaját, hozzáadja hárpia-természetű leányát. Hozzáadja mindenképp! Akárki lesz is az illető! Mindannyiunk (de legeslegfőképpen Rézi királylány) szerencséjére azonban: a következő férfiféle nem lesz ám akárki!

Szereplők:

RÉZI, királylány: Csillag Panni
ALADÁR, legkisebb fiú: Csillag Botond
KIRÁLY, XIII. (Teszetosza) Henrik: Szikra József m. v.
KIRÁLYNÉ, XIII. (Teszetosza) Henrikné, Begónia: Újvári Janka Jászai Mari-díjas

Az előadás a tatabányai Jászai Mari Színház és a győri Vaskakas Bábszínház koprodukciójában jön létre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik