Kultúra
Puli-2(960x640).jpg (Puli 2.0 a Holdjáró)

Puli az űrben

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 10. 01. 17:00

Szegedről, az Informatóriumból lehet majd irányítani Pulit, a Holdjárót.

Az ENSZ 2000 óta ünnepli a Világűr hetét minden évben október 4. és 10. között. Mindkét nap az űrkutatás történetének
egy-egy mérföldkövére utal: 1957. október 4-én indult útjára az első ember-készítette szatelit, a Szputnyik 1., 1967. 
október 10-én pedig az űrkutatás békés felhasználásáról döntöttek. Ezen a héten a világon mindenütt ismeretterjesztő programokat szerveznek, a nemzetközi összefogás szükségességét hangsúlyozva.

Puli-2(650x433).jpg (Puli 2.0 a Holdjáró)

A Puli projekt
A Puli Space a Google Lunar XPRIZE nemzetközi holdversenyének egyetlen magyar indulója. A Google Lunar XPRIZE 
győztese az a magánerőből finanszírozott csapat lesz, amely sikeresen felküld a Holdra egy robotot, amelynek legalább 
500 métert meg kell tennie a Hold felszínén, és nagyfelbontású videót és képeket kell visszaküldenie a Földre.
A Puli jelenleg mintegy 30 aktív főből álló csapatát javarészt fiatal szakemberek alkotják, mérnökök, fizikusok, geográfusok és informatikusok mellett a marketing, PR, és jogi szakterületek képviselői is megtalálhatóak soraikban. 
A csapattagok az indulás óta közel 30.000 önkéntes munkaóra fejlesztéssel járultak hozzá a küldetés sikeréhez.

A Puli Szegeden – A világűr hete az Infomatóriumban
2013. október 5-én a Puli I2.0 jelű prototípusa a szegedi Informatóriumba látogat. Az Osztrák Űrfórum innsbrucki 
Irányítóközpontjának vezetésével diákcsoportok lépnek kapcsolatba az internet segítségével a Pulival Szegeden, és 
kipróbálhatják, hogyan kell egy holdjárót irányítani.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.