Kultúra
honvédelem (honvédelem)

Honvédelmi erőpróba Pákozdon

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2013. 09. 17. 13:33

A Fejér megyei településen haditorna csapatversenyt rendeznek jövő pénteken.

A verseny kiírása szerint a rendezvény célja egy olyan, “az egész országot behálózó” mozgalom elindítása, amely a sporton keresztül segíti a fiatalok egészséges életmódra nevelését, gyakorlati katonai alapismereteket nyújt, és közelebb hozza a honvédséget, a honvédelemet a civil társadalomhoz és a magyar fiatalokhoz.

A pákozdi katonai emlékparkban és a Velencei-tó környékén rendezendő versenyen középiskolás diákok, valamint meghívott katonai szervezetek (az MH Ludovika Zászlóalj honvéd tisztjelöltjei, az MH Altiszti Akadémia hallgatói és a Magyar Honvédség alakulatai) csapatai vehetnek részt.

A versenyszámok között lesz például kézigránát hajítás, vízi átkelés, többféle lövészet, evezés, rádiós iránymeghatározás (“rókavadászat”), terepen való tájékozódás, ejtőernyős célbaugrás, de sebesült-ellátás és szállítás is, illetve a katasztrófavédelmi feladatok között a fiataloknak gátépítésre is készülniük kell.

A fizikai próbák mellett a részvevőknek elméleti tesztet is ki kell tölteniük az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc, a Magyar Honvédség (NATO, honvédelmi alapismeretek, önkéntes tartalékos), a Honvédelmi kötelék program, valamint az elsősegély és katasztrófavédelmi alapismeretek témakörben.

A Fejér megyei eseményt a HM a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségével, valamint több sport- és társadalmi szervezettel közösen szervezi. A rendezvény jövő évtől már felmenő rendszerű – megyei és országos szintű – Haditorna csapatversenyekből áll majd.

A HM által márciusban elindított Honvédelmi kötelék program keretében augusztus 24-én a fővárosi Margitszigeten rendezték meg az első sportválasztó napot, amely során 15, a honvédség számára fontos sportággal ismerkedhettek meg az érdeklődők.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Velence, 2018. szeptember 12.
Lázár János érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség háromnapos kihelyezett ülésére egy velencei szállodába 2018. szeptember 12-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.