Kultúra

Bejöttek a botrányok Alföldinek

alfoldi(3)(960x640).jpg (Alföldi)
alfoldi(3)(960x640).jpg (Alföldi)

Szétkapkodták a Nemzeti Színház volt igazgatójáról szóló könyvet. A Bors szerint az elmúlt időszak botrányai is hozzájárulhattak a sikerhez.

Csáki Judit Alföldi színháza – Öt nemzeti év című könyve múlt csütörtökön jelent meg, és szinte azonnal a toplisták élére ugrott. A bemutató utáni első hétvégén több ezer darab fogyott a könyvből, és a nyomda már megkezdte az utánnyomást. A szerzőt és a könyv „főhősét” is meglepte a rendkívüli érdeklődés, bár tudták, hogy a Jászai Mari-díjas színész-rendező személye önmagában garancia lehet a sikerre – írja a Bors.

“Hozzá vagyok szokva, hogy bármit is csinálok, a körül felhajtás van, de ilyen hevességű még nem volt az életemben” – mondta lapnak Alföldi Róbert. A Nemzeti élén eltöltött évekre így emlékezett: – “Megdöbbentő volt az a hadjárat, ami ellenem indult akkor. Nem hittem sem a fülemnek, sem a szememnek. Be kell valljam, röhögőgörcsöt kaptam, azt hittem, ez csak egy vicc. De amikor rájöttem, hogy mindez valós, még többet és keményebben dolgoztunk. A sikerességet ezek soha nem befolyásolták, viszont az illetékeseket nagyon bosszantotta” – fogalmazott a rendező.

További részletek itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik