Kultúra

Több látogató és több bevétel a Szabadtérin

Az előző évekhez képest növekvő bevétellel és látogatószámmal zárt idén a Dóm téri fesztivál., azonban még így is veszteség várható.

Augusztus 20-án véget ért a 2013-as Szegedi Szabadtéri Játékok. Herczeg Tamás a rendezvénysorozat igazgatója és Harangozó Gyula művészeti igazgató elégedett az eredményekkel, kijelentették, sikeres évadot zárt a Dóm téri fesztivál. Bár az elszámolás még tart, az előző évekhez képest növekvő jegybevételtés látogatottságot mutatnak a számok.

A látogatószám jóval meghaladta a tervezettet. Az előzetes összesítés szerint az öt Dóm téri produkció tizenkét előadásán 91%-os volt a látogatottság. Az évad leglátogatottabb előadása az Elfújta a szél musical volt, melyet összesen közel tizenhatezer néző tekintett meg. Az újszegedi kisszínpadon szintén nagy sikert aratott 93%-os látogatottsággal a Szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka, az Egy bolond százat csinál.

 

A tavalyi jegyár-bevételt több mint 30%-kal haladta meg az idei, a látogatottság pedig 76%-ról ugrott  92%-ra. 2012-ben közel 46ezer látogatója volt a fesztiválnak, míg idén több mint 53ezren váltottak jegyet az előadásokra.

A növekvő jegyár-bevétel dacára az idei évad pénzügyileg várhatóan veszteséggel zár, de bizakodásra ad okot, hogy az elmúlt évek tendenciájával szemben a bevétel és a látogatószám is növekszik. A 2014-es évad műsorának előkészítése jelenleg is zajlik, meghirdetését előreláthatólag október elejére tervezi a fesztivál igazgatósága.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik