Kultúra

Húszezren a SZIN 0. napján

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 08. 21. 15:30

Augusztus 20-án, ingyenes 0. nappal startolt a SZIN. Soha ennyi féle korosztály még nem képviseltette magát a fesztiválon, mindenki megtalálja a számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget.

Elstartolt a SZIN augusztus 20-án. Az ingyenes 0. napra nem csak a fesztivál rajongókat, hanem minden szegedit és városba érkezőt vártak a szervezők. A kis gyermekektől a nagyszülőkig mindenki kíváncsi volt, milyen is az igazi SZIN élmény.

A gyerekeket ugrálóvár, a Szegedi Vadaspark jóvoltából állatsimogató, kézműves foglalkozás, valamint bábszínház szórakoztatta. A tudomány iránt érdeklődők a Jövő Hídja rendezvénysorozat keretében érdekes bemutatókkal találkozhattak, a nap folyamán pedig filmvetítés, színházi előadások és számos koncert szórakoztatta a közönséget.

A nap csúcspontja az Edda koncertje volt, akik bebizonyították ismételten, mitől tud egy csapat ennyi éven át sikeres lenni. Az Edda koncert után jöttek Marót Vikiék, akik a fesztiválozók egyöntetű véleménye alapján óriásit zenéltek. A buli természetesen itt nem állt meg, hiszen jöttek a hajnali hangulatért felelős zenekarok és Dj-k. A JATE Klub Stage Dj-i olyan hangulatot varázsoltak, hogy úgy tűnt, a bulinak soha nem lesz vége.

A Szegedi Ifjúsági Napok ingyenes 0. napja hajnali 4-kor zárt, amelyen közel 20 ezren voltak jelen. Az augusztus 20-i nap problémamentesen lezajlott, köszönhetően a kiemelt biztonsági intézkedéseknek és a fesztiválozók maximálisan korrekt, fegyelmezett hozzáállásának.

A lendület természetesen nem áll meg, hiszen folytatódik a fesztivál az 1. nappal. Jön többek között a Tankcsapda, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Hősök, a Road, a Magashegyi Underground, a Pál Utcai Fiúk, illetve a Paddy and the Rats is.

 

A részletes koncertnaptárwww.szin.org oldalon érhető el, további aktuális információkról pedig a SZIN hivatalos Facebook oldalán olvashatnak az érdeklődők.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.