Kultúra

Hétfőtől bérletek a Szegedi Nemzeti Színházba

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 08. 07. 18:47

Hétfőtől válthatók bérletek a Szegedi Nemzeti Színház 131. évadára - közölte Gyüdi Sándor főigazgató.

A színház különböző konstrukciókban összesen tizenhatféle bérletet kínál a közönségnek, köztük tematikus zenés, gyerek- és diákbérletet, valamint premierekre, hétvégi vagy hétköznapi előadásokra szóló belépőket – mondta a direktor. Hozzátette: emellett a kínálatot háromféle “szabad bérlet” is színesíti, ezeknél a néző az előadások napját és típusát is szabadon választhatja meg.

Újdonság – a teátrum társulatának egykori kiváló tagjáról elnevezett – Mentes József-bérlet, amellyel hat előadás főpróbája tekinthető meg. A főigazgató e bérletet azoknak ajánlja, akik a premiert sem tudják kivárni vagy nem szeretnék megfizetni a Nemzeti premier bérlet borsosnak mondható árát, ugyanakkor szeretnének a “jól értesültek” között lenni.    A bérletek ára az elmúlt évhez képest csupán csekély mértékben emelkedett, a ruhatári díj egy részét építették be a belépőkbe, ezzel párhuzamosan azonban a ruhatár használata ingyenessé, a pénzforgalom megszűntével gyorsabbá válik.

A teátrum a hagyományokhoz híven megajándékozza az első háromszáz bérletvásárlót, akiket meghívnak a szeptember 6-i Nyitány gálára, amelyen az évadelőzetes keretében bemutatkoznak a társulat új tagjai és azok a színészek, akik jelentősebb feladatot kapnak.

Gyüdi Sándor elmondta: a bérletesek között igen magas a székeiket évről évre megújítók aránya – idén erre szeptember 9-ig nyílik lehetőség -, sokan akár évtizedek óta is ugyanarról a helyről, baráti társaságban nézik az előadásokat.    Az évad szeptember 20-án a Kisszínházban Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné című vígjátékának premierjével kezdődik. A Nagyszínházban az első bemutató a Verdi-bicentenáriumhoz kapcsolódva a Simon Boccanegra lesz október 18-án.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.