Kultúra

Búcsú Alsóvároson, a hét végén

A hét végén tartják a Havas Boldogasszony napi búcsút, a Dél-Alföld legnagyobb múltú vallási ünnepét Szeged-Alsóvároson. A búcsúhoz kapcsolódva különleges tárlatvezetések indulnak az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpontban.

A szegedi ferences templom anyatemploma a római Santa Maria Maggiore-bazilika, ahol a középkortól szokás, hogy augusztus 5-én mise közben hófehér rózsaszirmokat szórnak a hívek közé, így az ünnepen a népnyelvben rajta ragadt a Havas Boldogasszony elnevezés. Szeged-Alsóvároson hagyományosan augusztus első vasárnapján és az azt megelőző szombaton tartják a nagybúcsút.

A ferencesek a 15. században kerültek Szegedre, nem sokkal később a törökkel találták szembe magukat. Az itt élő katolikusokat a ferences barátok tartották meg a hitükben. A 17. században indultak meg a Napbaöltözött Asszonyhoz kapcsolódó legendák és csodás események kapcsán a zarándoklatok. A 18. században Szeged megmaradt magyarsága ötvennél több délvidéki, törökök által feldúlt falvat telepített újra, így a havi búcsú idővel a találkozás alkalma is lett a helybéliek és a Szegedről elszármazottak számára. Később, a 19. században is sokan költöztek ki a Szeged környéki tanyavilágba és ők is minden évben hazalátogattak a búcsúra.

A hírös város nagy krónikása, Tömörkény István írta e búcsúról: “Nagy ünnep a Havi. Ez valóságos időpont, egy darab sarokkő az idők folyásában, melynek napját mindenki tudja és ismeri”. A teológia tanítása szerint a búcsú Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó büntetések elengedése, melyet a keresztény hívő, aki megfelelően felkészült és teljesítette a kiszabott föltételeket, elnyer önmaga számára az egyház segítségével.

Az ünnep szombaton délután a szerzetes és papi hivatásokért mondott misével kezdődik, este a Mátyás téren pedig keresztutat tartanak. A búcsú csúcspontja a családokért tartott szentmise és körmenet vasárnap délelőtt, melyet Gyulay Endre püspök celebrál.

Az idei Havas Boldogasszony nagybúcsút egyedi tárlatvezetésekkel színesíti az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont augusztus első hétvégéjén: a Szent Péter ispotálytemplom köveiből álló kőtár mellett a látogatók megismerhetik Magyarország legrégebbi székét, Marchiai Szent Jakab ülőbútorát, valamint a Mátyás király palástjából készült miseruhát is. A vezetéseken bemutatják a búcsújárással kapcsolatos népszokásokat: fotókon keresztül repülhetnek vissza az érdeklődők az óriási tömegeket megmozgató Havas Boldogasszony búcsú múltjába. Emellett a hűs vetítőteremben a ferencesek mindennapjait bemutató filmeket láthatnak egész nap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik