Kultúra

Orvostanhallgatók muzsikálnak Szegeden

Universitas Szimfonikus Zenekar (Universitas Szimfonikus Zenekar)
Universitas Szimfonikus Zenekar (Universitas Szimfonikus Zenekar)

Idén 20. alkalommal rendezik meg az EMSOC-ot (European Medical Students Orchestra and Choir), az Európai Orvostanhallgatók Zenekarát és Kórusát, ezúttal Szegeden.

A szervezés óriási munkával jár, hiszen több mint 20 európai országból érkeznek majd orvostanhallgatók. Az együttes Magyarországon 3. alkalommal lép fel (korábban Szolnokon és Budapesten volt a tábor, a próbák, programok és koncertek). A jótékonysági eseménynek Szeged ad otthont, a rendezvény fővédnöke: Dr. Szabó Gábor rektor, házigazdája pedig a Szegedi Tudományegyetem zenekara – az Universitas Szimfonikus Zenekar.

Az első előadás július 26-án, pénteken este 7 órakor az Újszegedi Szabadtéri színpadán lesz. Esős időjárás esetére július 27-e az esőnap. A szegedi az első előadás, majd két napra rá július 28-án, vasárnap szintén 19 órai kezdettel Budapesten, az Olasz Intézet színpadán tekinthető meg a műsor. Ez egyúttal a rendezvény zárónapja –és eseménye is.

Kodály Zoltán – Galántai táncok című műve lesz hallható a műsor első felében. Ez az alkotás csak zenekarra íródott. A kórus a műsor második felében kap szerepet: Carl Orff – Carmina Burana című nagyszabású, monumentális műve énekes szólistákkal, gyerek-kórussal, egy nagy létszámú kórussal és természetesen a zenekar közreműködésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik