Kultúra

Látogatórekorddal zárt a VOLT

volt fesztivál közönség (volt fesztivál, koncert, közönség, )
volt fesztivál közönség (volt fesztivál, koncert, közönség, )

Ki kellett tenni a „megtelt” táblát.

A két évvel ezelőtti rekordnál is többen vettek részt a vasárnap délben záruló soproni VOLT Fesztiválon.

A 110 ezres vendégszám mintegy nyolcezerrel több a 2011-esnél – mondta el Lobenwein Norbert, akinek közlése szerint egy este – a szombati záróbulin – lépték túl a Lővér Kempingben tartott esemény befogadóképességének határát, ezért ki kellett tenni a “megtelt” táblát.

Fotó: Kummer János

A szervezők már a kapunyitás előtt azzal kalkuláltak, hogy minden eddiginél több embert vonz a rendezvény.

A 750 millió forintos összköltségvetésű esemény helyszínén – a Lővér Kempingben – a rendelkezésre álló 150 faház egy óra alatt elfogyott és négy-ötezer sátornak volt hely a területen. Ismét sikerült megtölteniük Sopron szálláshelyeit: telt házat jelentettek a kollégiumokból és a négycsillagos szállodákból is.

A Sziget Szervezőiroda közvetlen stábja mintegy 100-120 emberből áll, a VOLT – amelyen fellépett a Billy Talent, a Thirty Seconds to Mars, a Hurts, a Queens of the Stone Age, Bonobo, a Bullet For My Valentine, a Gus Gus, a Papa Roach, az Example, a Knife Party, a Parov Stelar Band, Sven Väth vagy Martin Solveig is – teljes kiszolgáló személyzete alvállalkozókkal együtt 1200-1500 ember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik