Kultúra

Elhunyt Dobos Kálmán

gyertya (gyertya, )
gyertya (gyertya, )

Életének 82. évében elhunyt Dobos Kálmán zeneszerző, zongoraművész, a Magyar Rádió volt szerkesztője.

A Zeneakadémia elvégzése után, 1957 és 1991 között Dobos Kálmán szerkesztőként dolgozott a rádiónál. Zeneszerzői tevékenysége elsősorban a kamarazene és a kórusmuzsika terén bontakozott ki. Zongoraművészként magyar alkotásokat tartott repertoárján: Bartók, Kodály, Weiner, Liszt műveit, valamint saját kompozíciókat.

Szolnokon született 1931-ben, pályaképében – amelyet Bánkövi Gyula zeneszerzővel együtt állított össze – olvasható, hogy 14 évesen, 1945 áprilisában egy robbanás következtében veszítette el látását. Szülei döntöttek úgy, hogy kezdjen zenét tanulni, első tanára Bocskay Imre vak zenetanár volt. 1946-ban a család Debrecenbe költözött, a zenei tanulmányokat a város „zenedéjében” folytatta, ahol az intézmény nagy tekintélyű tanára, Szabó Emil, az egykori Kodály-tanítvány kezdett vele foglalkozni.

Egyre inkább a komponálás került érdeklődése homlokterébe, de a zongorázás sem szorult háttérbe. Később Budapesten Zempléni Kornél volt a zongoratanára, zeneszerzést Szelényi Istvánnál tanult. Többször megkísérelt bejutni a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakára, de a felvételi bizottságok a vakságot leküzdhetetlen akadálynak tartották. Viski János zeneszerző kollégái ellenében úgy határozott, mégis felveszi az osztályába. 1957-ben diplomázott, és abban az évben került a Magyar Rádióba.

Az aktív zenélésen kívül zenei monográfiák összeállításával is foglalkozott, egyik könyvét mesterének, Viski Jánosnak szentelte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik