Kultúra

Szombaton Liliomfesztivál Alsóvároson

liliom (liliom)
liliom (liliom)

A Szent Antalhoz kapcsolódó népszokások elevenednek meg a szeged-alsóvárosi ferences rendház látogatóközpontjában, ahol Liliomfesztivált rendeznek szombaton.

A világ egyik legnépszerűbb szentje, Szent Antal portugál nemesből lett ferences szerzetessé a 13. században: kiváló szónok hírében állt, rengeteg embert térített meg élete során – mondta Kiss Didák ferences szerzetes, házfőnök a fesztivál programját bemutató keddi sajtótájékoztatón.

Szent Antalt általában a kis Jézussal ábrázolják, a hagyományok szerint azért, mert olyan tüzesen, elevenen prédikált, hogy a hívek előtt szinte megjelent a kisded. A hitszónok másik jellemző kísérője ábrázolásain az ártatlan, tiszta, szűzi életet szimbolizáló liliom. Szent Antal az elveszett tárgyak védőszentje, de gyakran imádkoznak hozzá a meddő nők is gyermekáldásért.

A szent szeged-alsóvárosi kultusza a ferencesek gyógyító tevékenységéhez kapcsolódott. Neve napján liliomot szenteltek Alsóvároson, majd a növényt gyógyászati céllal használták fel. A liliomot gyümölcspálinkába tették: ha valakinek mérges pattanása, sebe volt, akkor egy szirmot kötöttek rá, hogy minél hamarabb meggyógyuljon. Mára bebizonyosodott, hogy a virág hámosodást segítő anyagokat tartalmaz. Szent Antal gondját viselte a szegényeknek. Több helyütt is élő szokás az Antal-kenyér gyűjtése, amelyet a rászorulók kapnak.

A szent tiszteletéhez kapcsolódó szokások az 1950-es évekig voltak élők Alsóvároson, a ferencesek elűzését követően fokozatosan elhaltak. A Liliomfesztiválon ezeket kívánják feleleveníteni: a kolostor gyógy- és fűszernövényes kertjében pokrócos pikniket tartanak. A gyerekeket kézműves foglalkozások várják, a nagyobbak virágkötészeti versenyen tehetik próbára ügyességüket, a felnőttek megismerkedhetnek az ehető virágokkal és azok konyhai használatával.

Az érdeklődőket kiállítás várja, ahol bemutatják a plébánián működő szakkörökön született legjobb munkákat, az Antal-kenyér hagyománya pedig egy jótékonysági süteményvásáron keresztül éled újjá, amely bevételét gyerektáboroztatásra fordítják. Este a gyertya- és fáklyafények veszik át a főszerepet: a liliomszentelő mise után Nagy Imre Eriknek és művésztársainak gyertyafényes koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők, majd misebor- és gyógylikőrkóstoló zárja a fesztivál programjainak sorát a kőtár előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik