Kultúra

Akár jó sorozat is jöhetett volna a Coolra

1963 márciusában bezárták a San Francisco-i öbölben fekvő börtönsziget fegyházát, és a rabokat más börtönökbe szállították.

Vagy mégsem így történt? Csaknem 40 évvel később titokzatos módon hirtelen megjelennek az itt raboskodott elítéltek, és úgy tűnik, nem fogott rajtuk az idő. Rebecca Madsen (Sarah Jones), a fiatal és elszánt nyomozónő Diego Soto (Jorge Garcia) Alcatraz-kutató tudós segítségével a rejtély nyomába ered, s kettejüket egy tapasztalt FBI-ügynök (Sam Neill) segíti és olykor hátráltatja a nyomozásuk során.

Az Alcatraz alapsztorija tehát meggyőzően hangzik, s ugyanez mondható el a sorozat előzeteséről is.

Hogy a látszat néha mennyire is csal, arra remek példa az Alcatraz esete, ugyanis a 13 részes egy évadot megélt sorozat nagyjából olyan számban hagyja ki a ziccereket, mint Rudolf Gergely tette azt az elmúlt bajnoki idény során.

A legnagyobb gond azonban az, hogy a fiatalon elkaszált sorozat rövid élete során meg sem próbált magyarázatot adni a történésekre, teljesen a monster of the week (egy rész egy eset) vonalra mentek rá, az izgalmas, remek lehetőségeket tartogató átívelő szál pedig teljesen háttérbe szorult.

Pedig a stábot olyan szakik alkották, akik korábban a Loston, a Maffiózókon, a Hősökön, A rejtélyen vagy éppen az Aliason dolgoztak, tehát minden adva volt egy jó sorozathoz, de a sok ész kioltotta egymást.

Nekünk jó lesz ez is, így összecsapottan és befejezetlenül – gondolhatták a Coolnál, ugyanis a csatorna megvásárolta és június 17-től 23.10-es kezdéssel vetíti a sorozatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik