Kultúra

Borkóstoló a még meg nem nyitott Rác Fürdőben![x]

Magyar fajták borfesztiválja a Rác Fürdőben – a Borjour kóstolósorozat első nyári állomásán, a Zeniten!

Különleges borestét szervez a Borjour június 7-én, 18 órától. Különleges a helyszín miatt: a kóstolót a teljesen felújított, de meg nem nyitott Rác fürdő felső emeletein, illetve tetőteraszán tartják. És különleges a rendezvény koncepciója miatt is: a magyar szőlőfajtáról elnevezett Zenit fesztiválon kizárólag Kárpát-medencei fajtákból készült fajtaborokat kóstolhat a közönség.

A rendezvényen a látogatók a felújított fürdő medencéit, valamint a török fürdőt is megtekinthetik, éptészeti szakemberek vezetésével. A kóstoló részeken az egyes szőlőfajtáknak lesznek standjaik, ahol a vendégek megkóstolhatják az adott fajtából készült borokat – sok esetben több borászattól és borvidékről is, illetve tájékozódhatnak a szőlőfajta történetéről, jellegzetességeiről.


A belépő – a legtöbb Borjour-rendezvényhez hasonlóan – az összes kiállított bor korlátlan kóstolását biztostja. A rendezvényen a kiállított borok többsége a Borjouron keresztül, kedvezményekkel, utólagos házhoz szállítással meg is rendelhető.

A belépő ára 6500 Ft elővételben, mely kizárólag online, a Borjour oldalán rendelhető, illetve a helyszínen 7500 Ft (amennyiben nem fogy el mind elővételben). Maximális létszám: 300 fő.

 

Bojour Zenit

Hol?
Rác fürdő, I., Hadnagy u. 8-10.

Mikor?
június 7., 18:00-23:00

Jegyek, információk: www.borjour.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.