Kultúra
Tuz(960x640)(23).jpg (tűz, )

Őrtüzek éjszakája a Veszprém megyei várakban

Buthy Lilla

2013. 06. 03. 08:00

Szent Iván-nap éjszakáján rendezi meg az őrtüzek éjszakáját a Veszprém Megyei Várak Kapitánysága, az akció keretében minden várban jelzőtüzet gyújtanak.

Balassa Balázs, a Veszprém Megyei Várak Egyesületének elnöke az MTI-nek elmondta: a június 24-én este fél tízre tervezett akció “jelképes üzenet minden honfitársunk felé”. “Fontos, hogy ráirányítsuk a figyelmet várainkra, a hagyományok őrzésére és a hagyománytiszteletre” – fogalmazott az elnök.

Az egyesület felkéri az összes magyar vár üzemeltetőjét, várkapitányát, hogy csatlakozzon kezdeményezésükhöz, ezzel is bizonyítva az összetartozást. A cél az, hogy az összes magyar várban gyúljanak egyszerre jelzőtüzek.

Erre az estére az eseményhez kapcsolódóan más program is szervezhető, a lényeg az, hogy ezek a tüzek a távolból is látszódjanak – hívta fel a figyelmet Balassa Balázs. Ahol nem lehetséges jelzőtüzek gyújtása, ott egy egyszerű fáklyával is kifejezhetik a várak együvé tartozásukat – tette hozzá.

Kiemelte: nagy örömükre szolgálna, ha a határon kívüli magyar várak is csatlakoznának felhíváshoz, mert így válna teljessé az összefogás.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.