A Pör – így járt nálunk Rózsa Sándor

A Délikert Napsugár Táncegyüttes és a Délikert Möndörgő Táncegyüttse műsora május 31.-én, este hét órától a Szegedi Ifjúsági Házban.

A híres-hírhedt, romantikus megítélésű betyárvezér 200 évvel ezelőtt, 1813. július 16-én született.

Rózsa Sándor kétségtelenül a XIX. század leghíresebb betyárja, akit elsősorban a nép megsegítéséről és a szegények istápolásáról ismerünk, de nem zárkózhatunk el annak az igazságnak a megállapítása elől, hogy mind az a gonoszság mind az a sok rossz, mely évtizedeken át cselekedeteiben megnyilatkozott, nem csupán az ő bűne és gonoszsága volt, hanem vele együtt nagymértékben terheli azt a kort és azt a társadalmat is amelyben élt.

Közreműködnek:

Zenészek:     Ménkű Banda, Emerenciás Együttes

Bíró:                Törőcsik István

Jeltolmács:    Vörös Krisztina

Rendező koreográfusok: Laczkó Barbara, Simoncsics Pál

“Tartsanak velünk ezen a rendhagyó időutazáson, amely…”Az Úr 1872. éve, december 27-én, az aradi királyi törvényszék delegált tanácsa előtt tárgyaltatik itt Szögedön. Ezön, gonosztettökben kimagasló embör ügyiben, ily módon, most újbúl vizsgálatot töszünk, Isten segítségével utoljára…” – ajánlják az előadást a szervezők.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73861488, Interjú Cséri Lajos szobrász otthonában, aki idén már 92 éves., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.