Kultúra

Moszkvában lép fel az Omega

omega (omega)
omega (omega)

A legendás zenekar május 30-án zenél az orosz fővárosban. Az együttes létrehozott egy alapítványt, hogy segítsen a következő zenészgenerációknak.

Fiatal zenészek felkarolása, rászoruló művészek anyagi támogatása, az Omega nemzetközi tapasztalatainak átadása, valamint a magyar rockzene történetét felölelő Omega Múzeum létrehozása a célja az Omega Közéleti Alapítványnak, amelynek megalakulását szerdán jelentették be Budapesten.

Az alapítvány leendő kuratóriumának elnöke, Belénessy Csaba újságíró elmondta: céljuk mindazzal a tapasztalattal segíteni, amely az együttes mögött áll, de a szervezet működéséhez magánszemélyek, cégek és állami források segítségére is számítanak. Az elnök kiemelte: a támogatók megtalálását bizonyára segíti majd, hogy a zenekar tagjait az idén Kossuth-díjjal tüntették ki.

Az alapítvány céljai között van a tehetséggondozás, a rászoruló zenészek segítése, a nemzetközi tapasztalatok átadása, a társművészetekkel való kapcsolat erősítése, valamint egy Omega Múzeum létrehozása. Ebben nemcsak a legendás zenekar szellemi és tárgyi relikviáit őriznék meg, hanem a magyar rockzene nagyjainak is emléket állítanának – mondta el Trunkos András producer, kuratóriumi tag.

Benkő László billentyűs a zenekar történetét felidézve kiemelte: azért döntöttek az alapítvány létrehozása mellett, mert úgy érzik, kötelességük a következő zenészgenerációknak segíteni. Megjegyezte, a döntésükhöz hozzájárult a Kossuth-díj, majd a díjátadót követően a “feléjük áradó szeretet”.

Három év volt, mire megszervezték a koncertet

Molnár György, az Omega gitárosa a május 30-ra tervezett moszkvai koncertről elmondta, hogy a fellépésen a klasszikus Omega-repertoárt fogják előadni. A koncert gerincét a többi között a Gammapolis, az Időrabló számai képezik majd. “Megtört a jég, az elmúlt 30-50 év alatt erre nem volt lehetőség. Egy időben azért, mert nem mi voltunk preferálva a lemezgyár részéről, később pedig mi nem éreztük, hogy mennünk kellene” – mondta a moszkvai koncertről, hozzátéve: terveik szerint a későbbiekben Szentpéterváron, Kijevben és Kazahsztánban is fellépnek.

Az orosz fővárosban három napot töltenek az Omega tagjai. Május 29-én sajtótájékoztatót tartanak, 30-án lesz a hangpróba és a koncert, a harmadik nap pedig az orosz ortodox templom, a Vaszilij Blazsennij-székesegyház Omega-rajongó papjai ebédmeghívásának tesznek eleget. A koncert háromévnyi szervezés után jön létre, a fellépés az orosz Időgép zenekar ügynöksége és a Balassi Intézet segítségével valósul meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik