Kultúra

Kulka János is megtalálta helyét

A Katona József Színházhoz szerződik a jövő évadtól Kulka János.

A Nemzeti Színház után a Katona József Színházhoz szerződik Kulka János – tudta meg a 7óra7. Az értesülést a színész és a színház is megerősítette.

Kulka két hete lépett fel először a Katonában, Ibsen A nép ellensége című darabjában Peter Stockmann szerepét játszotta, Zsámbéki Gábor rendezésében, egyelőre „mint vendég” – erre a munkára a Nemzeti Színház „kiadta” a színészt. (Ilyen akkor lehetséges, ha az „anyaszínházban” az érintett művész éppen nincs benne új, készülő produkcióban. A Nemzetiben ebben az évadban Kulkának két premierje volt: az Angyalok Amerikában és a Sirály.)


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Kulka már korábban is dolgozott Zsámbéki Gáborral, 1985 és 1993 között, amikor a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt. A színész 1993-tól a Radnóti Színházban játszott, 2003-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz, ahonnan az évad végével távozik.

„Úgy tudom, év eleje óta üresen volt hagyva a szereposztáson ez a szerep. Akkor hívott fel Zsámbéki, amikor a HVG-ben megjelent decemberi interjúban elmondtam, hogy eljövök a Nemzetiből. Örült, hogy szabad leszek. Akkor még úgy volt, hogy játszom Mohácsi János rendezésében, A velencei kalmárban, de a Nemzeti rugalmas volt és elengedett” – mondta el a 7óra7-nek Kulka János. Hozzátette: más színházból nem kapott szerződési ajánlatot, de szerepekre hívták. „Tudtam, hogy Orlai Tiborra is számíthatok, és voltak korábban lekötött munkáim is. De az, hogy valaki egy társulatban, ráadásul egy ilyen társulatban színházi tagságot ajánljon, az elmondhatatlanul jól esett. Nagyon boldog voltam Máté Gábor hívásától.”

Ezt megelőzően, a nyár folyamán Kulka János az Orlai Produkciós Iroda új bemutatójában, a Hippolytban is színpadra lép, Zágon István darabjának címszerepét alakítja majd, Mohácsi János rendezésében.

Címkék: kulka jános

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.