Kultúra

Váratlanul bezárt az Old Man’s Pub

Kocsma (Kocsma)
Kocsma (Kocsma)

A főváros egyik legismertebb szórakozóhelyére úgy került lakat, hogy még számos koncert volt tervben.

Kedd este az Old Man’s Music Pub a honlapján egy vicces üzenetben közölte, hogy az üzemeltetők szeptemberig nyaralni mentek. Tombolnak a zenészek, akiknek a fellépése már meg volt szervezve – írja a Blikk.

Éliás Gyula énekes a lapnak azt mondta, több százezer forinttal károsították meg, mert ő más felkéréseket mondott le az Old Man’s miatt.

Kasza Tibor énekesnek két koncertjét is hirdették a honlapon, az egyiket épp szerda estére. Kasza szerint már korábban is látható volt, hogy előbb-utóbb lesz valami baj, mert a koncertek nagy részén csak lézengtek az emberek.

A szórakozóhely képviselője azt mondta, az Old Man’s minden nyáron bezár egy időre, a jó idő miatt azonban idén egy hónappal előbbre hozták a szünetet, szeptember közepén viszont újra kinyitnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik