Kultúra

A párkapcsolat megmentése, válás békésen: Ruff Nikoletta előadása

Kunstár Csaba
Kunstár Csaba

2013. 04. 28. 08:55

2013.május 03. 18 óra Szeged IH Rendezvényközpont – Szeged terem

A legutóbbi KSH adatok szerint a házasságok több, mint fele válással végződik. Statisztika szerint a felbomló házasságok 40%-a megmenthető lenne, ha igazán tennének érte. Rengeteg kisgyerek látja a váláshoz vezető kapcsolat mintáját, ami ki fog hatni a párválasztására is, mondhatni az egész életére- mondta Ruff Nikoletta a Szeged24-nek.

“Munkám során azért teszek, hogy egy párkapcsolatból minél többet kihozhassanak a felek. Ne boruljon fel csak azért egy pár jövője, mert addig elbeszéltek egymás mellett, nem értették meg egymást, nem tudták kinek, mire lenne szüksége vagy egyszerűen hirtelen felindulásból így döntenek. Mindig is azt vallottam, hogy addig nem szabad szétmenni, amíg meg nem tettünk mindent a kapcsolat megmentéséért, ha kell, akár külső segítséget kérve. Szeretnék javítani a válási statisztikán, de ha “az van megírva”, hogy egy pár ne együtt folytassa az életét, akkor segítek, hogy méltó módon tudják elengedni egymást, különösen ahol már gyermek is van a családban, hiszen ők azok, akik aztán végképp nem tehetnek semmiről.”

Mi is a mediáció? Egy speciális konfliktuskezelési módszer, amelynek lényege, hogy a két fél vitájában mind a két fél közös beleegyezésével egy semleges harmadik fél (mediátor) jár közben. A mediátor a problémamegoldó folyamat keretében segít tisztázni a konfliktus természetét, valamint olyan megoldást találni, amely mind a két fél számára kielégítő. A mediáció egy gyorsabb, békésebb, hatékonyabb és költségkímélőbb módszer, mint (pl. válás esetén) egy elhúzódó peres eljárás.

Az előadás célja egyrészt a válások magas számának a csökkentése másfajta szemlélet, útmutatás és gyakorlatban alkalmazható ötletek átadása által, másrészt a mediáció elterjedésének elősegítése.

Interjú Ruff Nikolettával
Ha jelentkezne a programra, vagy bővebb információért kattintson ide!
Visszajelzések résztvevőktől.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.