Kultúra

Vámos, Örkény, Agatha Christie – Melyik lesz Aranykönyv?

könyvhét (könvy)
könyvhét (könvy)

A tavaly megjelent könyvek közül néhány hamarosan bearanyozódik.

Évről évre az előző naptári évben megjelent kötetek versengenek egymással a megtisztelő Aranykönyv-díjért. A szavazás három fordulóban zajlik, az elsőben még minden könyv érintett lehet, amely az adott évben került kiadásra, utána egy ötvenes listára lehet voksolni, mígnem a harmadik fordulóra leszűkül a mezőny 10-10 kötetre.

Az idei verseny már ebbe a fázisba lépett április 12-én. Az 5 + 1 kategóriában magyar, illetve külföldi szerzők könyveiből is csak 10-10 maradt. Negyedmillió szavazattal kezdődik meg a véghajrá, ahol mindenki tiszta lappal indul, tehát ha eddigi pártfogoltja, kedvenc könyve nem is került be a legjobbak közé, bármelyik könyvre lehet újra szavazni.

Gasztronómia kategóriában tavaly óriási meglepetésre egy színésznő, Hegyi Barbara vitte el a pálmát, idén is esélyes egy kolléga, Kulka János, aki Önételrajz címmel jelentette meg kötetét tavaly. Nem lesz persze könnyű dolga, mert ellenfelei között van többek között Stahl Judit és Gordon Ramsay is.

Ismeretterjesztő irodalomban ott találjuk a tavalyi év nagy szenzációját, Nyáry Krisztián Így szerettek ők című kötetét, amelynek történetei a Facebookról kiindulva törtek utat maguknak a sikerlisták élére. Az „irodalmi bulvár” többek között Böjte Csaba, Pál Ferenc, Bagdy Emőke és Csányi Vilmos köteteivel mérkőzik meg.

Fotó: Kummer János

A szépirodalmi top 10-be került Galgóczi Dóra, Závada Péter, Benedek Szabolcs, Vámos Miklós, Márai Sándor és Örkény István is. A külföldi szerzők között ott van Ljudmila Ulickaja, Umberto Eco, Joanne Harris és J. K. Rowling. Szórakoztató irodalomban például Papp Diána, Fejős Éva, Tarjányi Péter, Ken Follett és Tolkien lehet a befutó.

Gyermek- és ifjúsági irodalomban még mindig tarol a Szent Johanna Gimi és Leiner Laura, ezúttal a 6. és 7. kötettel van jelen, kérdés, ez elég lesz-e a győzelemhez. Mert azért komoly ellenfelek vannak Telegdi Ágnes, Bartos Erika és Vidra Gabriella könyveinek „személyében”.

Klasszikus kategóriában azok a könyvek versengenek, amelyek korábban jelentek meg, de 2012-ben ismét kiadták. Fantasztikus szerzők és kötetek kerültek idén is a legjobbak közé: ki is tudna választani Szabó Magda, Fekete István, Romhányi József, Janikovszky Éva, Márai Sándor vagy éppen Agatha Christie, Gerald Durrell, Coelho, Erich Kästner között.

Május 2-án zárul a szavazás, néhány napon belül pedig hivatalossá is válik, hogy mely kötetek aranyozódtak be a Libri idei Aranykönyv-szavazásán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik