Kultúra

Kegyetlen történetek az Átriumban

Darab a családon belüli erőszakról, kizárólag felnőtteknek.

Bozsik Yvette darabja kíméletlenül szembesít. Az Átrium Film-Színházban nem lehet félrefordítani a fejet. Nem lehet úgy csinálni, mintha minket nem érintene a családon belüli erőszak.

A Minden ötödik órában című előadás célja a figyelemfelkeltés. Olyan témákról, történetekről van szó, amelyekről mindenki hallott, többen át is élték, mégis azt érzik, nem lehet róla beszélni.


Fotók: MTI / Szigetváry Zsolt

A színdarabban megemlékeznek a kegyetlen mostohája által meggyilkolt Szita Bencéről, és életre keltik az 1920-as években elhíresült Pipás Pistát is, aki anno több részeges, erőszakos férjet végzett ki megrendelésre. Csak elfogása után derült fény arra, hogy Pista valójában nő, aki maga is átélte a családon belüli erőszakot, és amiatt döntött úgy, hogy végez az ilyen férfiakkal.

A darab alatt végig tapintható a feszültség. Kegyetlen végignézni, amikor a mostohaapa azzal az ürüggyel megy be nevelt lánya szobájába, hogy megnyugtassa a vihar miatt, de bátorítás helyett simogatni és csókolgatni kezdi, majd önkielégítést végez. Vagy amikor a férj a felesége akarata ellenére közösülni akar, és hiába ellenkezik a nő, párja mégis a szájába erőlteti péniszét.


“Világosan fejeztem ki magam?”

Részlet a darabból

„Isten is megtöri az embert, amikor büntet. Meg kell végre értenetek, hogy engedelmességgel tartoztok nekem. Vállalnod kell hitvesi és anyai kötelességeidet. Berendezünk neked egy szobát, a legnagyobb kényelemben, és mostantól főleg ott tartózkodsz majd, jó? Tudnod kell, hogy ha megpróbálsz lázadni vagy kapcsolatba kerülni a külvilággal, az a gyerekeiden fogja megbosszulni magát. Világosan fejeztem ki magam? Eddig te és a gyerekeid valami álomvilágban éltetek. Meg kell tanítanom nektek, hogyan éljetek a valóságban. Nem az én hibám, hogy a valóság pokol.”

Ötóránként

Magyarországon minden ötödik órára jut egy, a családon belüli erőszakhoz köthető bírósági ügy, de ez csak a jéghegy csúcsa. A világon minden harmadik nő megtapasztalja a fizikai, lelki, szexuális vagy gazdasági erőszak valamely formáját. Az áldozatok nagy része nő és gyerek, de valójában az egész társadalom érintett és sérül, ki áldozatként, ki elkövetőként, ki néma vagy éppen beavatkozó szemtanúként.

Az előadás április 10-től megnézhető az Átrium Film-Színházban.

Mint írtuk, Bozsik Yvette dramaturg maga is részese volt a családon belüli erőszaknak. A darab próbái régi sebeket szakítottak fel nála.

Az amúgy remek előadás végén nem nagyon tudja a néző, illik-e tapsolni vagy sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik