Kultúra
gyertya(960x640)(1).jpg (gyertya, )

Meghalt Lelkes Péter

A zongoraművész, újságíró 86 éves volt.

Búcsúztatása május 21-én lesz az óbudai temető szóróparcellájában.

Lelkes Péter 1927. június 25-én született, már gyerekkorában zongorázni tanult szülei bíztatására. Zongora-zeneszerzés szakon végezte tanulmányait, amellett, hogy zongoraművész lett, az írás volt a másik szenvedélye.

Változatos zenei pályafutást tudhat maga mögött. 1946-ban Münchenben Josephine Bakert kísérhette zenekarával, majd Svájcban is fellépett. Az 1972-es müncheni olimpián sporttudósítóként tevékenykedett Szepesi György mellett. Nagy sikert aratott Bing Crosbyval és Johnny Weissmüllerrel készített rádióriportja. 1974-es amerikai turnéján Karády Katalin is meghallgatta játékát.

Hazatérése után műsorokat szervezett, konferált, neves előadóművészekkel, köztük Simándy Józseffel, Pitti Katalinnal, Ruttkai Évával, Váradi Hédivel dolgozott együtt.

Gyermekkorától szenvedélyes Fradi drukker volt. Lelkes Péternek több könyve is megjelent, köztük a Váradi Hédiről szóló, Júliától Stuart Máriáig című kötet.

Címkék: haláleset

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.