Kultúra

Ismeretlen Capa fotók is a párizsi tárlaton

robert capa (robert capa)
robert capa (robert capa)

Kiállítják a fordulatos sorsú "mexikói bőrönd" fotóit.

Megérkezett Párizsba Robert Capa “mexikói bőröndje”: a világhírű riporternek az 1936-39-es spanyol polgárháborúban készített megrázó fotóiból rendezett kiállítás a Zsidó Történelem és Művészet Múzeumában (MAHJ) nyílt meg.

A “bőrönd” valójában három kis dobozt tartalmaz, összesen 4500 negatívval. A felvételeket Robert Capa (eredeti nevén Friedmann Endre Ernő), a magyar származású világjáró haditudósító, valamint élettársa, a német Gerda Taro és a lengyel Chim (David Seymour) készítette.

Mexikóinak azért nevezik ezt az anyagot, mert miután 1940-ben nyoma veszett, a titokzatos bőrönd fél évszázaddal később Mexikóban került elő. 2007-ben átadták a New Yorkban működő nemzetközi fényképészeti központnak (International Photography Center – IPC), ahol Capa életművét őrzik. A gyűjteményt először New Yorkban állították ki 2010-ben, majd a dél-franciaországi Arles városában rendszeresen megrendezett Fotótalálkozók 2011-es kiadásán volt látható. A tavalyi spanyol körút után, ahol Barcelonában, Bilbaóban és Madridban is kiállították a bőrönd tartalmát, a teljes anyag először tekinthető meg Párizsban.

A több ezer negatív között eddig ismeretlen felvételek is akadnak, és együtt lehetővé teszik az utókor számára annak jobb megértését, hogy miként dolgozott a három riporter, a modern haditudósítás három megalapozója.
Mindhárman zsidók voltak, és mindhárman emigrációban éltek, amikor 1933-ban Párizsban találkoztak. Azt követően, hogy Franco tábornok 1936-ban kirobbantotta a spanyol polgárháborút, a három fiatal fotóriporter elutazott a harcok színhelyére, hogy a köztársaságiak oldaláról tájékoztasson a harcokról.

Három doboz, három fotós, három stílus

Robert Capa (1913-1954) minél közelebb akart kerülni az akcióhoz, a harcosokhoz. Az ő negatívtekercseiről készült nagyítások alapján követni lehet a csaták teljes menetét. “Capa nem rendezi meg fotóit. Ezt már korábban is tudtuk, de a mexikói bőrönd újra igazolja ezt” – mondta Francois Hébel.

Gerda Taro (1913-1937) szintén nem volt félős fajta. A frontvonalakra koncentrálta figyelmét és merész fotókat készített morbid témákról is. 1937-ben, amikor a brunetei ütközetet fényképezte, egy páncélos jármű elgázolta. Ő volt az első fotóriporternő, aki haditudósítás közben vesztette életét.

Chimnél (1911-1956) minden az emberről szól. Ő a konfliktuson kívül mutatja be őket – a halászokat, a parasztokat, de hivatalos személyeket is. Robert Capával együtt 1947-ben részt vett a Magnum Photos ügynökség alapításában.

A „mexikói bőrönd” kalandos élete

A három dobozt minden bizonnyal Capa, Chim és munkatársuk, Chiki Weiss, párizsi stúdiójuk vezetője készítette 1939 tavaszán. Amikor Hitler csapatai 1940 tavaszán Párizshoz közeledtek, Weiss, aki maga is zsidó volt, a dobozokat egy hátizsákba tette és kerékpáron Bordeaux felé indult. A negatívokat átadta egy dél-amerikai férfinak, és ezzel nyomuk veszett.

A negatívok az 1990-es évek elején kerültek elő Mexikóban, Francisco Aguilar tábornok személyes holmijai közül. A katonatiszt Mexikó nagykövete volt a nácikkal kollaboráló vichyi francia kormány mellett. Aguilar minden bizonnyal magával vitte a tekercseket, amikor 1942-ben elhagyta Franciaországot.

Az elhunyt tábornok lánya a negatívokat átadta egy filmrendezőnek, aki kutatni kezdett és rájött, hogy a “mexikói bőrönd” került elő. Az anyagot végül egy ír filmes, Trisha Ziff közvetítésével juttatták el az ICP-nek: a nő filmet forgatott a fordulatos történet mexikói részéről.

A kiállítás június 30-ig tekinthető meg a párizsi zsidó múzeumban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik