Kultúra

Rúgjuk fel a rendet a Kiscsillaggal!

Egy Kiscsillag koncerten ugrálás helyett ülni? Hihetetlen, de igaz, ráadásul ez a stílus is jól áll a zenekarnak!

Tele vannak meglepetéssel, a rajongók Kiscsillag éhségét ugyanis csillapítani kell. A 2005-ben alakult együttes tavaly karácsonykor új dallal és új klippel lepte meg az alternatív rockzene kedvelőit, Tigrisszem címmel. Természetesen az új évben sem tétlenkedik a csapat, a koncerthullám már elindult, a győriek nagy örömére pedig hamarosan városunkban is fellép Lovasi András, Kossuth-díjas zenész bandája.

Ezúttal azonban rendhagyó helyszínen, a Richter Teremben muzsikálnak, mi több egy rendhagyó előadással szórakoztatják a közönséget. Az „Idáig tudom a történetet” elnevezésű, hagyományokkal szakító műsorban az irodalom, a színház és a stand-up comedy műfaji sajátosságai keverednek. A humorban gazdag, izgalmas produkcióval tavaly októberben jelentkeztek először, a megjelenést viszont csak limitált számúra tervezték, ám a siker közbeszólt, így „muszáj” folytatni a sorozatot. Lovasi ötletéhez Papp Sándor Zsigmond csatlakozott alkotótársnak. A zenei blokkokat monológok vezetik fel, gyakorlatilag a darab egy szerelmi sokszöget mutat be.

Többet nem szeretnénk elárulni a Győr24 olvasóinak, helyette inkább váltsanak jegyet a március 1-jén, 19 órakor kezdődő koncertre. Érdemes, hiszen a csillagos csapattal tart Vedres Csaba zongorista és Péterfy Bori színész-énekesnő is!

Jegyár: 2200 forint
Helyszín: Richter Terem, Győr Aradi Vértanúk útja 16.

És íme a legújabb dal és klip, nálunk csillagos ötöst kap a csapat!

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik