Kultúra

Amikor ránk fér némi romantika…(Valentin-napi tipp!)

Vannak olyan könyvek, melyek arra születtek, hogy kicsit elvonuljunk, hogy kikapcsoljunk, vagy félretéve mindenféle gátlást, bőgjünk egy isteneset.

Mert egy-egy történet közben érzelegni, szemet törölgetni, esetleg hüppögni kifejezetten terápiás lehet. (Vagy amolyan levezetésként olvasni, a Háború és béke után.)

Így van ez Isabel Wolff: Mesés ruhák kalandjai című könyvével is. A borító és a cím azt sugallja, hogy igazi csajos, könnyed regénnyel van dolgunk, ám menet közben egyértelművé válik, hogy ennél azért kicsit többet kapunk, bár a regényhez azért a szerelmi csalódás, majd a jóképű sármőr felbukkanása is dukál.

A történet röviden:

Phoebe Swift mindig is saját vintage ruhaboltról álmodott. Minden apró részletet eltervezett, és igyekezett a legjobb tudása szerint berendezni új boltját, a legkisebb kalaptűtől egészen az igazi selyem nagyestélyikig. A Vintage Világ megnyitásakor úgy érezte, álmai megvalósulnak. Lelkes vásárlók lepték el a boltot, és egymás után próbálgatták a mesebeli ruhakölteményeket. Phoebe úgy érezte, végre révbe ért, ám múltjának egy tragikus eseménye árnyékot vetett új életére. Egy nap találkozott Thérése-zel, a kedves, idős hölggyel, aki régi, szép és különleges ruhadarabjait kínálja eladásra, egyet kivéve, melytől nem hajlandó megválni. Ahogy Thérése beavatja a kis kék kabát előtörténetébe, Phoebe egyre több párhuzamot fedez fel életük történetében, melyek segítségével utat találhat fájdalmai feldolgozásához, és akár egy új szerelemhez is.

Ha még ismeretlen számunkra a vintage divat, hát ebben a regényben kellően beletanulhatunk, az írónő kiválóan mutatja be a ruhák lényegét. Valódi élvezet olvasni az ötvenes-hatvanas évek legendás ikonjaról vagy az akkori divatról, vagy találkozni a híres tervezők nevével. Szinte látjuk magunk előtt a zizegő tüllöket, suhogó selymeket, taftokat, csodás színeket. Minden egyes vintage darabnak saját története van, és minden egyes új vásárlóval új történet is kezdődik. Főhősünk pedig kifejezetten szimpatikusan kezeli a sorsokat, drámákat, melyekbe bepillant egy-egy vásárlója jóvoltából. Itt jegyezném meg, hogy öröm és boldogság végre olyan főszereplőkről olvasni a csajos könyvek kategóriájában, akik nem bosszantóan ügyetlenek vagy bosszantóan ártatlanok, nem sóhajtoznak szempilla-rezegtetve az áhított férfi után. A mi Phoebénk harmincas, meglepően egészséges lelkületű – és kicsit sem szerencsétlen.

A regény több szálon fut, és a történetben Mrs. Bell, azaz Thérése karakterének megjelenésével egy tragédiára is fény derül. A végső stádiumban lévő idős nő képtelen volt feldolgozni, hogy gyerekként cserbenhagyta a legjobb barátját, egy zsidó lányt, akit aztán az ő hibás döntése következményeként koncentrációs táborba visznek. És bár nem dokumentumregényt olvasunk, a tábort és a háborús időszakot mégis jól mutatja be az írónő, pont annyira körüljárva, amennyire egy ilyen típusú regényhez szükséges.

Miközben pedig Phoebe Mrs.Bell tragédiáját próbálja felderíteni, szinte észrevétlenül saját problémáját is megoldja. És persze kiderül, hogy az élet szép és érdemes élvezni. Hát kell ennél több? Néha nem. Mert van olyan, amikor csak egy kis rózsaszínre és tüllre vágyunk.

Isabel Wolff: Mesés ruhák kalandjai
Sanoma kiadó, 2012

Ajánlott videó

Olvasói sztorik