Kultúra

Elhunyt Bakó Márta

A József Attila Színház örökös tagja néhány éve még hangoskönyvben mesélt a gyerekeknek.

93 éves korában elhunyt Bakó Márta. A József Attila Színház örökös tagja néhány éve még hangoskönyvben mesélt a gyerekeknek. A főszereplésével készült, Szerb Antal Madelon, az eb és Gondolatok a könyvtárban c. novelláinak tévéváltozatát jövő héten vetíti az M2. Játszott a Csocsó, avagy éljen május 1-je! című Koltai Róbert-filmben is, de számos színpadi szerepe is emlékezetes.

Bakó Márta 1920. április 9-én született Budapesten. 1942-ben végzett a Színművészeti Akadémián. Elsőként a Nemzeti Színházhoz szerződött, amelynek 1945-ig volt tagja. Az 1946/47-es évadban a Vígszínházban szerepelt, 1947-től 1954-ig azonban – politikai okokból – nem kapott feladatot egyetlen színházban sem. 1951-ben kitelepítették. 1954-ben kapott újra szerződést, a József Attila Színházban. 1955-től 1956-ig a kecskeméti Katona József Színház, 1956-tól haláláig pedig a József Attila Színház társulatának tagja volt. 2005-ben lett a színház örökös tagja.

Életéről könyvet írt Rosszkor születtünk címmel, a kötet 1991-ben jelent meg. 1980-ban Szocialista Kultúráért díjjal tüntették ki. A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét 1995-ben kapta meg. 1994-ben a Gobbi Hilda által alapított, az epizodisták számára odaítélt Aase-díjat vehette át. 2005-ben a József Attila Színház nívódíjával tüntették ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik