Kultúra

A messzi dél vadjai [filmpremier]

Igencsak ellentmondásos moziBenh Zeitlin Cannes-ban Arany Kamerával díjazott első filmje.

Egyfelől a bravúros képi világ és a kihagyásos, látszatra jelentéktelen részletekkel is foglalkozó narratív módszer alkalmazásával egy alig 6 éves, félárva fekete kislány szemszögéből képes láttatni a történetet. A főhős, Hushpuppy (bizonyos Quvanzhané Wallis, tökéletes jelenléttel) tudatszintjének megfelelő értesüléseket szerzünk mi is az ő környezetéből, s az ő reakcióihoz képest bontakozik ki előttünk egy törmelékességében, kuszaságában, veszélyességében is teljes és felelősséggel megélt világ, illetve egy ezt a világot fantáziaképekké transzformáló mitikus-mágikus tudat. A kislány világképébe hézagmentesen illeszkedik a vizierőmű árterületén illegálisan, a maguk saját, külön társadalmában – permanens ünnepben és örökös alkoholmámorban – élő kolónia s benne a halálos betegségét titkolni igyekvő apa. Lerészegedéstől mindent elpusztító viharig (amelyben a 2005-ös, New Orleans-t romba döntő hurrikán idéződik meg), a terület elárasztásától az ott lakókat erőszakkal is evakuáló közmunkások megjelenésén át a szociális gondozásból való szökésig terjed a világ, mint olyan.

 

Másfelől azonban ez a világ mintha a zárt, ipari, fogyasztói társadalommal szembeni alternatívát képviselné a maga állatiasságában is autonóm és nemes szabadságimádatával. Ami finoman szólva is problematikus megközelítés. A világot nem a magukat félállati sorba züllesztő szenvedélybetegek önpusztító lázadása, hanem a tudatosság növelése, növekedése menthetné meg. Még akkor is, ha annak felmutatása nem olyan hatásos.

Ajánljuk: Azoknak, akikben még él valamelyest saját, ösztönösen mindig a jóra törekvő gyermeki énjük. Sok mindenre ráismernek a kislány sorsában, gondolkodásában.

Nem ajánljuk: Azoknak, akik kalandok nélküli filmet csak nehezen képesek elviselni.

TPP

Beasts of the Southern Wild – színes, feliartos amerikai filmdráma, 2012. Rendezte: Benh Zeitlin. Szereplők: Quvenzhané Wallis (Hushpuppy), Dwight Henry (Wink), Jonshel Alexander (Joy Strong), Marylin Barbarin (énekesnő), Kaliana Brower (T-Lou). 93 perc. Forgalmazó: Mozinet

Hazai bemutató: január 10.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik