Kultúra

Képeskönyv a Quimby frontemberétől

Kiss Tibor Quimby (Quimby, Kiss Tibor)
Kiss Tibor Quimby (Quimby, Kiss Tibor)

Kiss Tibor Neonradír című könyve egyfajta naplónak tekinthető.

Kiss Tibor eredetileg szürreális mesekönyvet tervezett írni, de végül hagyta, hogy a képek „önmagukért beszéljenek”.
„Arra is rájöttem, hogy nem vagyok író. A könyvben a képeket illusztrálják kis szövegtöredékeim, illetve a zenésztárs-barát Varga Livius párbeszédes jelenetei. Ezek fiktív párbeszédek. Livius szinte végig jelen volt az életemben, sokszor látta, hogyan dolgozom, festek” – magyarázta.

A zenész-képzőművész arról is beszélt, hogy a kötet erősen önéletrajzi, szinte már naplószerű lett.

„Még nem nagyon láttam ehhez hasonló könyvet. A kötet az elmúlt harminc évet dolgozza fel a megszületett alkotásokon keresztül” – fogalmazott. A könyv az 1988-tól napjainkig készült műveket mutatja be, köztük azokat is, amelyek a droggal való küzdelem időszakában születtek. „Egy külön blokk, fejezet foglalkozik ezzel az időszakkal. Számomra azért izgalmas, mert többségében cél nélküli firkák születtek. Nem képeket festettem, hanem egy lelkiállapot lenyomatait.”

A 144 oldalas kötetet az inspirálta, hogy a munkáit tartalmazó egyik CD tönkrement. „Attól tartva, hogy eltűnnek a dolgaim, úgy határoztam, archiválom az anyagot. Egy fotós haverommal kezdtük rendbe tenni a képeket, és ő mondta, hogy mindebből könyvet kellene készíteni” – fogalmazott.

Kiss Tibor hangsúlyozta, hogy számára a zenélés és a képzőművészet kiegészíti egymást, „együtt fut”.

„Már gyerekként képzőművésznek készültem, aztán bejött mellé a zene, elrabolt, de emellett folyamatosan rajzolok, festek. Ami persze nincs annyira reflektorfényben, mint egy hangos rock ‘n’ roll zenekar – magyarázta az alkotó, aki szerint a dalszövegek metaforikussága, képisége, jelképrendszere hasonlít a képekhez. – A képeimben is van indirekt-direkt módon zene: a hangulatok, a formák, dinamikák, a ritmusok mellett néha megjelennek hangszerek vagy azokon játszó figurák.”

Kitért arra is, hogy a dalírást és a festést is történetek inspirálják. „Ezek magukat írják, a mű ezért egy filmszerű folyamatban születik, és ezek engem is nagyon jól elszórakoztatnak munka közben” – magyarázta.

Kiss Tibor zenekara, a Quimby a napokban dupla DVD-t jelentetett meg. A Két koncert című anyag a 20. születésnapját 2011-ben ünneplő együttes két akkori fellépését örökíti meg: az egyik márciusban a fővárosi Instantban, a másik novemberben a Papp László Budapest Sportarénában volt. A DVD-ket a Tom-Tom Records adta ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik