Kultúra

Közeleg Advent harmadik hétvégéje

Számos programmal várják az ünnepre készülőket.

A Székesfehérvári Karácsony számos ünnepi programmal szolgálja a gyerekek és a felnőttek tartalmas kikapcsolódását Advent harmadik hétvégéjén. A gyertyagyújtás mellett alkalomhoz illő zenés színpadi produkciókon, koncerteken vehet részt a közönség, de lesznek kézműves foglalkozások, élő rádiós kívánságműsor és sok egyéb más.

Szombaton 10.00 órakor a Munkácsy Mihály Általános Iskola alsó tagozatosai adventi dalokat énekelnek a Városház téri színpadon. Ugyancsak 10.00 órától nyitva áll a látogatók előtt a Püspöki Palota Karácsonyváró Adventi Udvara, ahol a piliscsabai Páduai Szent Antal Általános Iskola pedagógusai kézműves foglalkozásokra várják a gyermekeket, 11.00 órakor az érdi Marianum Általános Iskola diákjai adnak ünnepi műsort, 16.00 órakor pedig a harmadik adventi gyertyagyújtásra kerül sor. A Hiemer-ház Gótikus termében berendezett Pazar Bazárban minőségi iparművészeti termékek vására zajlik 13.00 és 20.00 óra között, a vásár vasárnap ugyanebben az időben tart nyitva. A Városház téri színpadon 17.00 órától a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola karácsonyi műsora látható, majd 18.00 órától Jazz Karácsony címmel a United együttes koncertezik.

Vasárnap 10.00 órától 18.00 óráig a gyerekeké lesz a Hiemer-ház Csillagszóró játszóparkja, ahol szabadtéri óriás játékokkal szórakoztatják a legkisebbeket. A Hetedhét Játékmúzeum Adventi Meseházában csodaszép papírokból készíthetnek dobozkákat a gyermekek 10.00 és 12.00 óra között, míg 18.00 óráig a karácsonyfadíszek készítésében a Zsongó Bárka Egyesület lesz a kicsik játszótársa. Vasárnap 15.30 órakor kezdődik az Alba Regina Trió adventi koncertje a Városi Képtárban, 16.30 órától a Városház téri színpadon Rutkai Bori Vacka dalok gyermekműsorával várja a családokat. 17.50 órától a „Karácsony hangjai” című összeállításban Hatvani Fanni a II. Versünnep döntőse lép színpadra, őt a Kossuth Lajos Általános Iskola alsós és felsős kórusának műsora követi. A Püspökség Adventi Udvara ezen a napon is nyitva áll, 16.00 órától a Fehérvári Kézművesek Egyesületének tagjai mondanak mesét. Tündérország lakói a Hiemer-ház Gótikus termében várják a gyermekeket és felnőtteket, ahol 15.00 órától 19.00 óráig működik a Fotós Jótett- és Kívánságközvetítő.

A Vörösmarty Rádió élő kívánságműsora szombaton 19.00-21.00 óra között, vasárnap pedig 18.30 és 20.00 óra között fogadja a hallgatók kéréseit a Városház téren felállított stúdióban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik