Kultúra

Döglégy: Hatalmat a népnek!

Ganxsta Zolee (Ganxsta Zolee)
Ganxsta Zolee (Ganxsta Zolee)

December 29-én a PeCsa Music Hallban, a Tetoválók Éjszakáján mutatja be új albumát Ganxsta Zolee és a Kartel.

A Hatalmat a népnek! című, a szokásoknak megfelelően olykor brutálisan kemény anyagon a frontembert több új társ is kíséri. Döglégy (Ganxsta Zolee) azt mondta, a legutóbbi 2009-es lemez óta kerestek megfelelő kiadót, amely biztosítani tudja a csapatnak a hátteret, nem rajtuk múlt, hogy várni kellett a megjelenéssel, hiszen menet közben több kiadó is “befuccsolt”, amíg rátaláltak a Hunnia Recordsra.

“Annyi jó legalább volt a dologban, hogy az új számok ki tudták forrni magukat, és volt idő megszervezni a vendégelőadókat is” – jegyezte meg a frontember. A Hatalmat a népnek! című anyagon Majka (Majoros Péter), Curtis (Széki Attila), Funktasztikus (Csató Adorján), Siska Finuccsi (Losonczi Szilveszter) és Plazma (Németh Zoltán) is rappel, Dér Heni pedig énekel az egyik számban.

A Kartel felállása alaposan kicserélődött a három évvel ezelőtti album óta. Döglégy szerint „…annyi  történt, hogy a Kartel tizenöt éven át megszokott működési elve kifulladt, az egészet új alapokra kellett helyezni. Most valósággal szárnyalnak: másfél éve járják a klubokat és a fesztiválokat így együtt, „és olyan hardcore hiphop gangszter rap van, hogy leszáll az arcunk” – fogalmazott Döglégy.

Hangsúlyozta, a szövegeiben továbbra sem politizál, mert nem tartja jónak, ha egy zenekar mélyrehatóan ezzel foglalkozik. “Azért azt mindig elmondom, ha másként nem, egy-egy utalással, mit gondolok a körülöttem zajló folyamatokról, az országról, mert ezekre a dolgokra muszáj reflektálni. Ezt tettük most a címadó számmal, a Hatalmat a népnek!-kel is”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik