Kultúra

Hetedhét kaland vár!

A Hetedhét Játékmúzeum 14.600.000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert egy európai uniós pályázat keretében. A támogatással óvodásoknak és iskolásoknak szerveznek múzeumpedagógiai foglalkozásokat, a felnőtteket pedig szabadegyetemi előadásokkal várják.

A „Hetedhét kaland vár” címmel megvalósuló programról sajtótájékoztatón számoltak be a pályázók és az együttműködő intézmények képviselői.

„Székesfehérvár múzeumpedagógiai nagyhatalom.” – idézte Brájer Éva Szűcs Erzsébetet, a Városi Képtár-Deák Gyűjtemény igazgatóját a nyertes pályázatot bejelentő sajtótájékoztatón. Székesfehérvár alpolgármestere ezzel arra utalt, hogy több korábbi pályázatnak köszönhetően a városban már hosszú évek óta, több intézményben folynak hasonló foglalkozások. „Az ezekre elnyert 60-70 millió forintot gyermekeink kulturális gazdagodására fordítottuk. Kezdtük a Hetedhét Játékmúzeum megnyitásával, a játékos, interaktív programok bevezetésével, a kortárs művészet támogatásával, és folytatjuk a Hetedhét Játékfesztivál megrendezésével. Ez a mi víziónk a múzeumpedagógiáról.” – fogalmazott Brájer Éva.

A Hetedhét Játékmúzeum a TÁMOP „Múzeumot Mindenkinek” Program keretében nyerte el a 14.600.000 Ft vissza nem térítendő támogatást. A benyújtott pályázatról Szűcs Erzsébet, a Városi Képtár-Deák gyűjtemény igazgatója beszélt. Mint elhangzott: a Városi Képtár elsők között volt a múzeumpedagógiai foglalkozások meghonosításában. Ezt a mostani pályázat a Játékmúzeum megnyitása körüli, sok munkával teli időszakban készült. A szakemberek örülnek, hogy sikerült támogatást nyerni, és ezzel a múzeumpedagógiai foglalkozások újabb helyszínen erősödhetnek meg városunkban.

„Az óvodai neveléshez és iskolai oktatáshoz kapcsolódó, korszerű múzeumpedagógiai és szabadidős programok megvalósítására szól a Hetedhét kaland vár program. Az új típusú, élményszerű programokkal az iskolabarát múzeumi szemléletet szeretnénk erősíteni.” – ismertette a pályázat lényegét Dr. Nagy Veronika, a Hetedhét Játékmúzeum vezetője. A támogatás révén kisebb infrastrukturális fejlesztéseket is megvalósítanak, de főként a gyermekeknek szóló műhelyfoglalkozások, családi napok és a minden felnőtt előtt nyitott szabadegyetemi előadások teszik ki a programot. Az uniós támogatás biztosítja a szükséges alapanyagok beszerzését és a módszertani anyagok, szemléltető eszközök elkészítését.

„Vasárnap már megkezdődtek a Meseház foglalkozások, amelyek most az adventhez kapcsolódnak, de a következő időszakban a Hetedhét Játékmúzeum Sárika babája is fontos szerephez jut.  Januártól pedig beindul a többi programelem, így az óvodásoknak szervezett „Életre kelt játékok” sorozat is. Az iskolásokat is számos érdekes múzeumpedagógiai foglalkozás várja, melyek keretében megismerkedhetnek egy mini szatócsbolttal, megismerhetik az apró tárgyak titkait, sőt a fotós műhelymunkába is bekapcsolódhatnak. Fontos elmondani, hogy ezek a gyermekfoglalkozások a két együttműködő intézménybe járóknak szólnak. Ám az itt szerzett tapasztalatok és eszközök révén jövő szeptembertől már nyitottak lesznek ezek minden gyermek előtt.” – ismertette terveiket Bernáth Éva múzeumpedagógus.

A pályázati program megvalósításhoz a Hetedhét Játékmúzeum a Gyöngyvirág Óvodát és a Hétvezér Általános Iskolát hívta meg partnernek. Segítségükkel 2013. december 31-ig több száz gyermek vehet részt múzeumi foglalkozásokon.

„Eddig is rendszeresen vittük az óvodásokat múzeumpedagógiai foglalkozásokra. Ezekre az alkalmakra a 140 nagycsoportosunk jön majd el. Fontos szemléletformáló tényező lehet ez, mellyel a lokálpatrióta személet alapjait rakhatjuk le a gyermekekben.” – mondta el Halmai Tamásné, a Gyöngyvirág Óvoda igazgatója.

„Évek óta szoros kapcsolatban vagyunk a múzeumokkal, a Hetedhét Játékmúzeum most egy új színfolt ebben a nevelőmunkában. 13 tanulócsoport, azaz közel 350 gyermek vesz majd részt a foglalkozásokon. Az elmúlt évek tapasztalatai révén tudjuk, hogy az itt megszerzett tudást a tanórák alatt is tudják majd használni.” – fűzte hozzá Nagyné Mészáros Beáta, a Hétvezér Általános Iskola igazgató-helyettese.

A program távlati célja, hogy a Hetedhét Játékmúzeum a jövőben korszerű múzeumpedagógiai kínálatot nyújtson a nevelési-oktatási intézmények számára, és az élmények után a résztvevők visszatérő látogatókká váljanak. Ez egybevág Brájer Éva elképzeléseivel is. Ahogy az alpolgármester fogalmazott: szeretné, ha a Hetedhét Játékmúzeum híre túllépne a város határain. Mindezt erősítheti Budapest és a Balaton közelsége, valamint a cél elérését egy jövőre induló Hetedhét Játékfesztivál megrendezésével is segítik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik