Kultúra

Az Emmi saját halottja Kovács Apollónia

December 4-én 13.30 órakor lesz a Kossuth-díjas előadóművész temetése a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága tudatta, hogy az előadóművészt saját halottjának tekinti. Az előadóművész november 17-én hunyt el 86 éves korában.

Kovács Apollónia színésznőként kezdte pályáját egy nagyenyedi magántársulatnál, majd a Nagyváradi Állami Színházban játszott. 1961-ben települt át Erdélyből Magyarországra.

Számos színpadi szerepben láthatta őt a közönség, játszott például a Csárdáskirálynőben, a János vitézben, a Három a kislányban és a Liliomfiban. Énekelt a Cigánybáróban és a Cigányszerelemben is.

A cigánynótákat nemcsak előadta, hanem gyűjtötte is, néhányat ő fordított le magyar nyelvre. 2007-ben a népi kultúra és népdalkincs ápolásáért, illetve művészete elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2011-ben megkapta a Kossuth-díjat, de az elismerést már nem ő, hanem rokona vette át. Kovács Apollónia az énekesgenerációk számára példaképül szolgáló egyedülálló stílusú előadóművészetéért, a magyar nóta és a magyar népdal lélek mélyéig hatoló, magával ragadó szépségű, kivételes tisztasággal történő megszólaltatásáért, kulturális örökségünk részét képező népdalkincsünk ápolásáért kapta a díjat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik