Kultúra

Cseh Tamás-dalok Kőbányán

Nem hivatásos előadók, énekesek, együttesek és alkotók részére hirdet versenyt a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ Cseh Tamás 70 éves szülinapjára.

Cseh Tamás 2013. január 22-én lenne 70 éves. Ez alkalomból két kategóriában várják a jelentkezéseket. A „De mi most itt vagyunk, éneket hallgatunk…” pályázatra három Cseh Tamás által szerzett dal előadásával, az „Egy képre gondolok, tudod….” pályázatra három fotó, illetve egy videoklip beküldésével lehet jelentkezni.

Nevezni november 30-ig lehet a korosi@korosi.org e-mail címre elküldött pályázati anyagokkal, illetve a nevezési díj (1000 forint) átutalásával lehet. A részletes pályázati kiírás itt olvasható.

A pályaművek előzetes zsűrizése után a legjobb előadókat és alkotókat meghívják, hogy produkciójukat a kulturális központ színpadán, élőben is bemutathassák a zsűritagoknak, illetve a közönségnek. A zsűri tagjai értékelik az előadott dalok és az előadás egyediségét, hitelességét, illetve a fotók vagy klipek eredetiségét, ötletességét, dalokhoz való viszonyát.

A Gálaest 2013. január 19-én lesz a Kőrösiben.

Az első helyezettek mindkét kategóriában 100-100 ezer forintot, a második helyezettek 50-50 ezer forintot, a harmadik helyezettek pedig 30-30 ezer forintot kapnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik