Kultúra

Elhunyt Dénes István

A Magyar Rádió irodalmi osztályának nyugalmazott főmunkatársát83 évesen érte a halál.

Dénes István 33 évig, 1957-től 1990-ig dolgozott a Rádió irodalmi osztályán mint szerkesztő, majd főmunkatárs.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatójaként 1954-ben szerzett magyar szakos tanári diplomát. A Magyar Rádióhoz kerülve a 20. századi magyar irodalom volt a területe, rádióra alkalmazta többek között Veres Péter Egy földmunkás naplójából, Illyés Gyula Puszták népe, Nagy Lajos Kiskunhalom és Móricz Zsigmond Életem regénye című művét.

Alapítója, szerkesztője és vezetője volt a Fiatalok stúdiója műsorsorozatnak, amely akkoriban a pályakezdő alkotók műveit ismertette, szerkesztőként közreműködött a Gondolat (a Magyar Rádió irodalmi hetilapja) műsoraiban. A hatvanas évektől számos kortárs szerző művének első rádiós adaptációja fűződik a nevéhez, például Sánta Ferenc Húsz óra című műve.

Elsőként foglalkozott következetesen a határon túli magyar irodalom népszerűsítésével. A legfontosabb műveket maga alkalmazta rádióra, ezek között volt Sütő András Anyám könnyű álmot ígér, Bálint Tibor Zokogó majom, Szilágyi István Kő hull apadó kútba és Agancsbozót, illetve Szabó Gyula A sátán labdái… című alkotása.

Több mint 15 évig élt Magyar Múzsa című sorozata, amely nyilvános felvételeivel bejárta az országot. Íróvá avatnak című sorozata a klasszikus és kortárs irodalom képviselőit mutatta be. Az Önarckép színes háttérrel című sorozata Krúdytól és Móricztól kezdve Szabó Pálon, Panek Zoltánon át Vas Istvánig és Kormos Istvánig tolmácsolta az alkotók vallomásait.

A nyolcvanas években a Kortárs és a Jelenkor is folytatásokban közölte Sorsfordító pillanatok és Elveszett otthonok című sorozatait.

Dénes Istvánt a közmédia saját halottjának tekinti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik